BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szakértők segítenek az illegális migráció ellen a rendőrségnek

A fiktív okmányok ellen próbál határozottabban fellépni a hatóság. A rendőrség emberei már a kibocsátó országokban is jelen vannak, hogy a helyszínen szűrjenek első körben.

Az illegális bevándorlás visszaszorításának érdekében külföldön dolgozó magyar okmányszakértőkkel működik együtt a rendőrség – hangzott el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szakmai konferenciájának sajtónyilvános bevezetőjén csütörtökön.

útlevél
rendőrség
ellenőrzés
A rendőrség szakemberei már a kibocsátó országokban is ellenőrzik a papírok hitelességét / Fotó: AFP

Szabó Károly, az ORFK Határrendészeti Főosztály Határforgalmi és Dokumentációs Osztály vezetője elmondta: a hatóságok tapasztalatai szerint minden szempontból célszerűbb még a kibocsátó, harmadik országokban feltartóztatni a hamis dokumentumokat használó elkövetőket, mint valahol az Európai Unióban.

A fiktív okmányok már a Magyarországot érintő vízumkérelmek benyújtásakor is nagy számban megjelennek, ezek kiszűrése különös szakértelmet igényel. Többek között ezek indokolják a speciális szakértelemmel bíró összekötő tisztek jelenlétét ezekben az országokban, akik Törökországban, Egyiptomban és Indiában látják el feladataikat – közölte.

A magyar szakemberek segítséget nyújtanak többek között a személyazonosság-csalások, személycserék kiszűrésénél, együttműködnek a helyi hatóságok dokumentációs szervezeteivel, kölcsönös információcserét folytatnak, képzéseket szerveznek és tartanak az állomáshelyeken működő magyar, illetve egyéb tagországok külképviseleti tagjainak, légitársaságoknak.

Az okmányszakértő összekötő tisztek az Európai Unió támogatásával létrejött pályázat keretében látják el külképviseleti feladataikat. Már 2012 júliusa óta hét nyertes pályázat keretében, tizenkét állomáshelyen 12 szakember vett részt a munkában.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.