BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Salvini is bejelentette: csatlakozik Orbán Viktor új jobboldali frakciójához

Minden esély megvan rá, hogy a Patrióták Európáért nevű frakció az Európai Parlament harmadik legerősebb csoportja legyen.

A Liga párt vezetője, Matteo Salvini a Patrióták Európáért nevű frakció csatlakozásról korábban még azt mondta, hogy „dolgoznak rajta”, azonban a közösségi oldalain nemrég bejelentette, hogy 

„hosszú munka után” a Ligával együtt „megszületik a Patrióták nagy csoportja, amely meghatározó lesz Európa jövőjének megváltoztatásában”. 

Fotó: AFP

Olaszország miniszterelnök-helyettese és belügyminiszter mindezt egy a francia választások után készült videó kíséretében fejtett ki, amin utcai ünneplések és az esti összecsapások láthatóak az eredmény miatt. A jobboldali politikus úgy fogalmazott, hogy kommunisták, szociálisták, iszlámbarát és antiszemita emberek vonultak ki az utcákra, akik nekimentek a rendőrségnek is.

Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy a Patrióták Európáért pártszövetség vasárnap már teljesítette a feltételeket, hogy a pártszövetségből frakció legyen. 

Egy képviselőcsoport létrehozásához legalább huszonhárom képviselő szükséges, akiknek a tagállamok legalább egynegyedét kell képviselniük. 

Első körben a portugál Chega párt jelezte, hogy belépne a frakcióba, majd a spanyol Vox nyilatkozott úgy, hogy csatlakozna a Patrióták Európáért pártcsaládhoz, amelyet később meg is tett. Két napja a novemberi hollandiai választásokon győztes Szabadságpárt vezetője, Geert Wilders jelentette be, hogy pártja csatlakozik a pártcsoporthoz. Szombaton a Dán Néppárt és a Tom Van Grieken vezette jobboldali Flamand Érdek nevű belga párt hozta meg ezt a döntést. Marine Le Pen, a francia Nemzeti tömörülés vezetője is hamarosan hivatalosan is bejelentheti, hogy 30 EP-képviselője átül Orbán Viktor frakciójába, a Patrióták Európáért pártba. Ezzel utóbbi az Európai Parlament harmadik legerősebb csoportja lehet.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.