BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
hszi csin-ping kínai hadsereg

Fegyverbe Peking! Létfontosságú a kínai hadsereg megerősítése – sürgeti Hszi

Jelentős katonai fejlesztéseket és teljes készültséget követelt a kínai elnök, Hszi szerint ugyanis a geopolitikai feszültségek hatalmas fenyegetést jelentenek az ország területi szuverenitására. A világháború kirobbanása óta régen volt ekkora veszély, mindenesetre készülnek rá.

Hszi Csin-ping elnök a határvédelem megerősítésére, valamint a tengeri és légierő kibővítésére szólította fel a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) vezetőit, ugyanis szerinte a jelenlegi nemzetközi feszültségek mellett hazájuk szuverenitása is veszélybe kerülhet.

hszi csin-ping kínai hadsereg
Hszi azonnali modernizálást követel a kínai néphadsereg vezetőitől / Fotó: AFP

A Kínai Kommunista Párt keddi tanulmányi ülésén – amelyet havonta tartanak, hogy kialakítsák az ország vezetésére a támpontokat és az iránymutatást az aktuális politikai kérdésekben – Hszi kijelentette, hogy Kínának ki kell bővítenie a védelmi képességeit, hogy minél több külső és belső fenyegetésre tudjon gyors választ adni.

A határ-, tengeri és légvédelem kiépítése elengedhetetlen hazánk területi szuverenitásának és érdekeinek biztosításához, ezért felszólítom a PLA-t, hogy gyorsítsák fel a hadsereg modernizálását 

– idézte a kínai elnököt a Reuters.

A bejelentés időpontja nem véletlen: a néphadsereg augusztus 1-jén ünnepli alapításának 97. évfordulóját, ami minden évben országos megemlékezésekkel, felvonulásokkal és gyakran reformokkal párosul.

A PLA tiszti állományában az elmúlt hónapokban brutális tisztogatásokat hajtottak végre korrupciós vádak miatt, amely többek között Li Sang-fu védelmi miniszter és Li Ju-csao, a rakétahadsereg parancsnokának a lemondásához, valamint a pártból való kizárásukhoz vezetett. Emiatt valószínű, hogy a most bejelentett modernizálás mellett Peking az átláthatóságot is ki fogja hangsúlyozni.

Hátborzongató kijelentést tett a kínai védelmi miniszter: „Szétzúzunk mindenkit”

Tung Csün vasárnap figyelmeztette Tajvant és szövetségeseit, hogy országa „szétzúz mindenkit” , aki a sziget függetlenségét szorgalmazza. Kína védelmi minisztere a kínai hadsereg határozott és erőteljes fellépését helyezte kilátásba, majd közvetve támadta az Egyesült Államokat is, amiért fegyvereket ad el Tajvannak.

2024-ben a kínai kormány 7,2 százalékkal bővítette ki a védelmi költségvetését, ami jóval meghaladta az ország éves gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzéseket, a július közepén tartott pártközgyűlésen pedig több magas rangú tisztviselő is kijelentette, hogy a hadsereg prioritást élvez.

Hszi háborúra készül

Az elmúlt években megnőtt a feszültség Tajvan miatt, mivel Kína a saját területének részeként tartja számon, annak ellenére, hogy a szigetország kormánya és nyugati támogatói, például az Egyesült Államok sem értenek egyet ezzel.

Az elmúlt hónapokban a kínai hadsereg több gyakorlatot is végrehajtott a két országot elválasztó tengerszoros közelében, valamint vadászgépekkel többször is megsértették a tajvani légteret, ami arra kényszerítette az USA-t, hogy még több katonai támogatást küldjön szövetségesének.

A Dél-kínai-tengeren azonban nemcsak Tajvan jelent problémát Peking számára, amely az elmúlt években egyre agresszívabban próbálja realizálni területi követeléseit a szomszédos országokkal, például a Fülöp-szigetekkel szemben. Ez azonban egyre inkább Kína ellen fordítja a környező délkelet-ázsiai hatalmakat, amelyek Nyugaton keresnek szövetségeseket.

Az Egyesült Államok emiatt kedden 500 millió dolláros támogatást ígért a Fülöp-szigeteki hadseregnek és parti őrségnek, ezzel is kifejezve támogatását Manila számára.

Kínának technológiai nagyhatalommá kell válnia, ahol az új eszközök és találmányok a védelmi erők megerősítését szolgálják. Hazánk jövője múlik ezen a munkán 

– figyelmeztetett a kínai elnök.

Lázadoznak a kínai fiatalok, nem akaródzik későn nyugdíjba menni

A Kínai Kommunista Párt szerint az ország demográfiai válsága miatt a nyugdíjkorhatár emelése elengedhetetlen. A fiatalok azonban, akik úgy érzik, hogy az elmúlt években cserben hagyta őket a kormány és a párt, egyáltalán nem örülnek a borúsabb jövőnek.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.