BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
20220419_egyszulos_kozpont_0291_MK_MP

A tanévkezdés az egyszülős családok számára extrán megterhelő – ide fordulhatnak az érintettek segítségért

Az augusztus vége az egyszülős családok számára az átlagosnál is nehezebb időszak. A tanévkezdés költségeit ugyanis egy keresőnek kell kigazdálkodni. Nagy Annát, az Egyszülős Központ alapító-vezetőjét arról kérdeztük, hogyan sikerült az idei nyaraltatás, és az alapítvány miként támogatja az iskolakezdés terheinek csökkentésében a gyermekeiket egyedül nevelő szülőket.

Hat éve működik az Egyszülős Központ, 2018-as alapítása óta rengeteg kézzelfogható eredménnyel, ugyanis a kezdeti jogi és lelki tanácsadásból gyorsan komplex szolgáltatások nőttek ki. A nyaraltatás, táboroztatás, és az anyagi támogatások mellett törvénymódosítás is az egyszülős családok helyzetének javítására, ez a valódi, hosszú távra is kiható eredménye ennek a speciális munkának. Augusztus végén a tanévkezdés az aktuális feladat, ugyanis sokan fordulnak segítségért az alapítványhoz. 

20220419_egyszulos_kozpont_0291_MK_MP
Nagy Anna: a tanévkezdés jelentős terhet ró az egyszülős családokra / Fotó: Máté Krisztián

Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapító-vezetője a Világgazdaság kérdésére elmondta, a nyári szünet heteiben végig folyt a nyaraltatás az Erzsébet táborokban, családi nyaralások Balatonfüreden és Zalakaroson, zenei tábor Alsómocsoládon, illetve napközis tábort szerveztek azoknak, akiknek ezt volt a megfelelőbb megoldás. – A jelentkezők és a támogatást elnyerők jelképes áron vehettek részt a programokon. Több mint 350 család kapott családi nyaralásra lehetőséget ezen a nyáron, őket pályáztatással választottuk ki, nagy körültekintéssel. Tematikus táborokat is szerveztünk és sérült gyermekeket nevelő családok számára is biztosítottunk nyaralást, ugyanis az egyszülős családokban felülreprezentált a sérült gyermekeket egyedül nevelő szülők aránya – magyarázta Nagy Anna.
A napközis táborokban rengeteget élményt gyűjthetnek a gyerekek, sportolnak, kulturális és ismeretterjesztő programokon vesznek részt, nagyon tartalmasan telik el a hét, mert a családoknak ritkán telik ezekre a szórakozásokra. Nagy Anna azt is elmondta, nem csak a fővárosban segítik az egyszülős családokat, már közel 10 egyszülős klubjuk van az országban és Erdélyben, de elindult a munka a Felvidéken is.

Többféle támogatás a tanévkezdéshez

  • –Kimaxoltuk a nyarat, minden tervet megvalósítottunk, 1600-1700 ember tudott velünk táborozni, nyaralni. De most újabb fontos időszak következik azt alapítvány munkájában, ugyanis a beiskolázás extra terhet ró a gyermekeiket egyedül nevelő szülők pénztárcájára. Az első osztályos beiskolázás különösen – fűzte hozzá. 
    Az Egyszülős Központ beiskolázási támogatás négy pilléren áll, figyelembe véve a családok sokszínűségét, eltérő élethelyzetét: 
  • tanszer támogatás: általános iskolás korú gyermekek számára tanszercsomagot biztosítanak
  • tablet: középiskolásokat nevelő családok pályázhatnak erre az eszközre,
  • háztartási csomag: 20-25-30 ezer Ft értékben tisztítószerek, higiéniai termékek,
  • pénzügyi támogatás: albérletben élő családok 100 ezer forintig kaphatnak támogatás, hogy ezzel is csökkenjenek a kiadásaik az iskolakezdés időszakában.

Gőzerővel zajlik a pályázatok elbírálása, hogy az adományokat még iskolakezdés előtt megkapják a családok. A demográfiai adatok szerint 340 ezer egyszülős család él hazánkban, ahol félmillió 0–24 év közötti gyermeket nevelnek. Ez arányaiban jelentős tömeg, még úgy is, ha nincs minden egyes egyszülős családnak segítségre szüksége. Nagy Anna külön felhívta a figyelmet arra, hogy egyetemista gyereket nevelni egy jövedelemből nagyon súlyos tehet a szülőnek. Az alapítvány a konkrét anyagi támogatás mellett komoly érdekképviseleti munkát is folytat, az elmúlt 2,5 évben két jogszabály-módosításra voltak hatással.  

Az egyik az árvaellátás megemelése, ami jelenleg 40 ezer gyermek ellátását érinti. A másik a gyermektartás kérdését rendezi, az állam akár hat éven át is megelőlegezi a gyermektartást annak a szülőnek, aki neveli a gyermekeket, és nem fizet a másik szülő. A két szabály összesen 130 ezer gyermek életét könnyíti meg, mert egyedülálló szülőként gyermeket nevelni nagyon magas elszegényedési kockázattal jár.


 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.