BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
kamala harris árstop

Gazdasági katasztrófa lenne Kamala Harris árstopja

A héten bejelentett kampányfogás mégsem segítene az amerikai fogyasztóknak. Az árstop bevezetése ugyanis súlyos kiskereskedelmi problémákhoz, például hiányhoz és más termékek drágulásához is vezethet.

Az amerikaiak utálják a magas árakat, így Kamala Harris demokrata elnökjelölt látványos kampányjavaslattal próbálná meg kijavítani a Biden-kormányzat legnagyobb hibáját: betiltaná a „tisztességtelen” áremeléseket az élelmiszerek esetében. Ám hiába tetszhet az „árstop” a szavazóknak, a közgazdászok utálják a tervet, amely szerintük súlyos károkat okozhat az Egyesült Államok gazdaságának.

kamala harris árstop
Kamala Harris javasolt árstopját a közgazdászok, az élelmiszeripari lobbi és Donald Trump is felháborítónak nevezte / Fotó: AFP

Harris alelnök, aki tegnap a chicagói Demokrata Nemzeti Közgyűlésen hivatalosan is átvette pártja jelölését, azonnal támadást indított a gazdasági fronton is Donald Trumppal szemben, akinek eddig csak lemásolta a kampányígéreteit – például a borravaló adómentesítését –, és egyik első saját javaslataként teljes árstopot jelentett be az élelmiszerekre.

A pódium mögül állva a demokrata jelölt a drágulásért a vállalatok kapzsiságát és Trumpot okolta, annak ellenére, hogy az amerikaiak által elmúlt években tapasztalt brutális áremelést elsősorban Joe Biden elnök gyenge gazdaságpolitikája és az annak köszönhetően elszabaduló infláció okozta. A politikai elemzők szerint azonban ezzel a tervezettel Harris rengeteg bizonytalan szavazót magához tudna csábítani.

Az élelmiszerárstoppal belecsapott a kampánylecsóba Kamala Harris

Meglepően gyakoriak az árkorlátozások Amerikában, elnökként Donald Trump is alkalmazta ezt az eszközt. Az élelmiszerpiac a kampány egyik döntő csatatere lehet.

A közgazdászok azonban ennek az ellenkezőjét látják, szerintük ugyanis az árkontroll bevezetése még rövid távon is súlyos problémákat okozhat a kiskereskedők és a termelők, rajtuk keresztül pedig a fogyasztók számára is.

A bejelentést követően több élelmiszeripari óriás, valamint kis- és középvállalkozások képviselői szervezetei is közleményben kritizálták a javaslatot, amelyek szerintük súlyos torlódásokhoz vezethet az ellátási láncokban, kárt okozva a gazdaságnak és a kormánynak is.

Négy év Biden után ott tartunk, hogy nem tudunk ennivalót venni a gyermekeinknek. Most pedig Biden alkalmatlan tartalékosa kommunista árszabályozást vezetne be, ahelyett, hogy valódi orvosságot adna a piacnak 

kommentálta Trump Kamala Harris javaslatát, hozzátéve, hogy ő a csapatával együtt elsősorban arra fókuszálna, hogy a természetes gazdasági folyamatok irányításával csökkentsék az amerikai árakat.

A Harris-kampány az alelnök bejelentésén kívül nem osztott meg részleteket a tervről, és az is lehetséges, hogy a novemberi választásokig ez ki is fog esni a programból. Az érintett ipari szereplők között azonban így is épp eléggé felborzolta a kedélyeket, és politikai következményei is lehetnek.

Miért kell árstop az élelmiszerekre?

  • Bár az élelmiszer-infláció az utóbbi időben némileg mérséklődött, 
  • az árak továbbra is sokkal magasabbak, mint a világjárvány előtt: 
  • júliusban az amerikai fogyasztói árak 26 százalékkal voltak drágábbak, mint 2019 végén. 
  • Ez lélektanilag is keményen érinti a lakosságot, mivel az ennivaló az, amin szinte lehetetlen spórolni.

 

Harris érdekesen fogalmazott a javaslat bejelentésekor: mint elmondta, ő az árkontrollt csak a „tisztességtelenül” drágított termékek esetében vezetné be, ám egy mondattal később az élelmiszerek legtöbb típusát felsorolta. Így nehéz értelmezni, hogy mit tart „tisztességtelennek”.

Az ilyen visszaélések ellen évtizedek óta vannak törvények, ám nehéz azt mondani, hogy a nemzetközi kereskedelmi problémák és az energiaárak emelkedésének nyomása alatt a termelők és a kereskedők kapzsiságból drágítanák a termékeiket – egyszerűen a működésük fenntartásához lépést kell tartaniuk a piaccal.

A Harris-kampány nem mondhatja azt, hogy a teljes élelmiszeripar ki akarja szipojozni a vásárlókat, mivel ez nevetséges. Egy általános árstop bevezetése pedig nem indokolt, az általa okozott károkról nem is beszélve 

– mondta a The Wall Street Journalnak Michael Sinkinson, a Northwestern University közgazdásza, aki korábban tagja volt Biden gazdasági tanácsának.

Az árstop bevezetése ráadásul a történelemben általában rövid távon is az ellenkező hatást szokta kifejteni: az eladókat elriasztja a kontrollált termékektől, mivel nem éri meg nekik azokat beszerezni, ez pedig gyorsan hiányhoz vezethet. Azok a kiskereskedők pedig, akik továbbra is beszerzik őket, más cikkek megdrágításával ellensúlyozzák a kiesett bevételeket.

A közgazdászok szerint Kamala Harrisnek inkább ezen a területen is Trump kampányától kellene kölcsönvennie ötleteket: agresszív kormányzati beavatkozás helyett Washingtonnak inkább a piaci verseny fokozását kellene támogatnia, ami biztosítaná, hogy természetes módon kezdjenek el csökkenni az árak.

Kamala Harris ragaszkodik a jegybanki függetlenséghez - Donald Trump árnyaltabban kezelné a kérdést

Donald Trump felvetette, hogy az elnöknek is befolyásolnia kell a monetáris politikát, amire reagálva Kamala Harris kijelentette: nem szólna bele a Fed döntéseibe, ha ő lenne az elnök. Harris azt is elmondta, hogy a jövő héten bemutatja a gazdasági programját.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.