BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezért fogadnak cserediákot a családok

Kíváncsibbá, nyitottabbá és jobban kommunikálóvá váltak azoknak a befogadó családoknak a gyermekei, amelyek globális ifjúsági csereprogramokban vettek részt – állapította meg egy friss kutatás.

Több mint háromezer család tapasztalatait összegezte az a kiterjedt felmérés, amelyet a cserediákprogramok terén világszerte hét évtizedes tapasztalattal rendelkező AFS végzett a cserediák-fogadás előnyeiről a világ 76 országában. A kutatásban részt vevők a programok fő előnyeként azt emelték ki, hogy a befogadással családjuk lehetőséget kap egy másik kultúra és életmód megismerésére – ezt a válaszadók 73 százaléka tartotta nagyon fontosnak.

Group,Of,College,Girl,Friends,Walking,Towards,Of,University,Building.
Fotó: Shutterstock

A megkérdezettek 57 százaléka szerint az is nagyon lényeges, hogy a külföldi gyerek érkezésével a befogadó család is megmutathatja saját kultúráját a távolról érkezett diáknak. A visszajelzések ugyanakkor azt is megmutatták, hogy a befogadó testvérek sokat fejlődtek közösségi és érzelmi téren abban az időszakban, amíg együtt éltek a külföldi diákkal. A szülők szerint ez főleg kíváncsiságban és nyitottságban mutatkozott meg (a válaszadók 60 százaléka érzékelt ebben pozitív elmozdulást a saját csemetéinél), azonban az úgynevezett interperszonális készségek (soft skillek) terén is látványos a fejlődés: ez különösen igaz a kommunikációra (a szülők 47 százaléka számolt be javulásról a saját gyerekénél), a felelősségvállalásra (26) és az önbizalomra (21 százalék).

A befogadó családok minden generációjára érvényes, hogy a közösen eltöltött időszak eredményeképpen javul az alkalmazkodóképességük, az empátiájuk, nyitottabbá és elfogadóbbakká válnak más kultúrák iránt

– mondta Antal Zoltán, az AFS Magyarország nemzeti igazgatója. Szerinte a cserediák-fogadással a szülők jó eséllyel nevelnek igazi világpolgárokat a gyerekeikből, amihez az is hozzájárul, hogy a néhány hónapos közös élet gyakran vezet tartós kapcsolatokhoz, hosszú távú, a program befejezése után is fennmaradó barátságokhoz. Ehhez jön hozzá az a praktikus előny, hogy a külföldi diákkal folytatott mindennapi kommunikáció milyen hasznos lehet a családtagok nyelvtudásának pallérozásában.

„A kamasz nem pusztán abból profitálhat, ha eltölt egy fél évet a világ egyik távoli szegletében: ehhez előzőhöz hasonló előnyöket tartogat az is, ha szüleivel vendégül lát Magyarországon egy vagy akár több külföldi fiatalt” – véli Antal Zoltán, emlékeztetve arra, hogy a hazai fogadócsaládok között rengeteg olyan van, ahol egymás utáni években több ilyen kalandba is belevágnak, lehetőleg a bolygó eltérő részeiről érkező diákokkal.

A nemzeti igazgató szerint az ilyen határokon átnyúló személyes kapcsolatok különösen fontosak a mai világban, ahol a fiatalok többsége digitális kapcsolattartásra rendezkedik be. 

Ezek a személyes élmények ugyanakkor olyan érzelmi töltetet adnak ehhez, amely csökkentheti az online tér dominanciája okozta egyéni elszigetelődést, és segít élethosszig tartó kötelékeket kialakítani különböző kultúrájú emberek között.

Antal Zoltán szerint ezek a kapcsolatok nemcsak a kulturális különbségeket hidalják át, hanem a globális közösséget is gazdagítják, javítva a megértést és az együttműködést.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.