BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Nemzeti Tehetség Program fiatalok

Idén is milliárdokkal támogatja a fiatalokat a Nemzeti Tehetség Program

Az idei év újdonsága a STEM Akadémia című program, amelyre felsőoktatási intézmények pályázhattak. A Nemzeti Tehetség Program keretein belül 15 kategóriában mintegy 3,4 milliárd forintra pályázhattak a hazai és határon túli fiatalok.

Több ezer tehetséges fiatal kap támogatást idén is a megújított Nemzeti Tehetség Program (NTP) jóvoltából; ebben az évben 15 kategóriában mintegy 3,4 milliárd forintra pályázhattak a hazai és határon túli tehetséges fiatalok, valamint a tehetséggondozó programokat megvalósító szervezetek – közölte a pályázat koordinálásáért felelős Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) csütörtökön.

Nemzeti Tehetség Program fiatalok
Az NTP keretein belül több milliárd forintra pályázhatnak a magyar fiatalok / Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A KIM közleménye szerint az idei pályázatok középpontjában elsősorban a műszaki, természettudományi, matematikai és informatikai (MTMI) területeken megvalósuló programok, a tanulmányi versenyek és a tehetséggondozó intézményrendszer támogatása állt. Az érdeklődők elektronikus űrlapon nyújthatták be projektterveiket: július 31-ig több mint 2 ezer pályázat érkezett, összesen csaknem 6 milliárd forint támogatási igénnyel.

A legnagyobb keretösszegű nyílt kategória, a „Tehetségközelben” elsősorban köznevelési, szakképző és felsőoktatási intézmények, valamint civil szervezetek, muzeális és közművelődési intézmények számára biztosít forrást tehetséggondozó programok megvalósítására. 

A fokozott érdeklődést tükrözi, hogy ebben a kategóriában összesen 335 pályázat érkezett és a benyújtott támogatási igény meghaladta az 1,4 milliárd forintot 

– olvasható a tájékoztatóban.

Az idei év újdonsága a STEM Akadémia című kiírás, amelyre felsőoktatási intézmények pályázhattak. Ezzel a kezdeményezéssel a KIM célja olyan intézményi tehetséggondozó programok támogatása volt, amelyek a középfokú oktatásban és a szakképző intézményekben tanuló diákok bevonását vállalják annak érdekében, hogy növekedjen az MTMI-területeken felsőfokú tanulmányokat választó hallgatók aránya. A kiírásra az első évben 12 pályázatot nyújtottak be az egyetemek.

A korábbi évekhez hasonlóan nagy népszerűségnek örvendett a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj, amelynek célja a kiemelkedően tehetséges fiatalok egyedi fejlesztésének ösztönzése. Idén több mint 1200-an nyújtottak be pályázatot, és összesen több mint 1 milliárd forint támogatást igényeltek.

A pályázatok elbírálását független szakemberek végzik, és várhatóan ősszel születik döntés a nyertesekről.

Az idén 16 éves NTP évről évre arra vállalkozik, hogy tehetséges fiataloknak folyamatos támogatást biztosítson. A 21. század kihívásainak megfelelően átalakított program célja a lehető legtöbb tehetséges fiatal megtalálása, a mindenki számára látható és hozzáférhető rendszer biztosítása, valamint a tehetségek összekötése a leendő támogatókkal, munkáltatókkal – áll a közleményben.

A tehetséges fiatalokat 2,2 milliárd forinttal támogatják

A Nemzeti tehetség program indulása óta eddig 19 ezer projekt támogatásáról született döntés mintegy 33 milliárd forint összegben.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.