BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harkivi klinika elleni támadásról számolt be Ukrajna

Találat ért egy kórházat Harkivban. Mikolajiv térségéből a helyi kormányzó 13 iráni gyártmányú drón megsemmisítéséről számolt be.

Rakétatámadás érte a kelet-ukrajnai Harkiv városát, ahol egy klinika épületében keletkezett kár − közölte a Harkiv megyei kormányzó a Telegramon kedden. A politikus szerint két ember sokkos állapotba került, és lehetnek emberek az épület romjai alatt.

Russian missile strikes hit Kharkiv
Két ember sokkos állapotba került, és lehetnek emberek az épület romjai alatt / Fotó: AFP

Kedd reggel az ukrán légvédelem arról tájékoztatott, hogy két Iszkander-M és két H–59 típusú orosz rakétát és Oroszországból indított 15 támadó drónt semmisített meg. Mikolajiv térségéből a helyi kormányzó 13 iráni gyártmányú drón megsemmisítéséről számolt be.

Közben támadás alatt állt az ukrán főváros is. Több robbanás hallatszott Kijevben éjfél körül – írta a The Kijev Independent. Az ukrán fővárosban utoljára július 30-ról 31-re virradó éjszaka hallatszottak robbanások – írta a Magyar Nemzet. Akkor Oroszország több mint hét órán át tartó brutális dróntámadást indított. A légvédelmi erők több mint negyven drónt semmisítettek meg a város légterében és a közeli területeken – közölte a Kijevi Városi Katonai Igazgatóság.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.