BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kitűzik a magyar zászlót az Északi-sarkon

Fiatal magyar résztvevővel indul a Roszatom expedíciója az Északi-sarkra. A hajó várhatóan augusztus 17-én éri el az Északi-sarkot és augusztus 22-én tér vissza Murmanszk kikötőjébe.

A Roszatom támogatásával első ízben külföldi fiatalok, köztük egy magyar diák részvételével indul expedíció augusztus 13-án az Északi-sarkra. A Tudás jégtörője elnevezésű projektben a fogadó Oroszország fiataljai mellett számos ország, köztük Magyarország, képviselője vesz részt. A külföldiek közül többen is országukból elsőként jutnak el így az Északi-sarkra.

Az expedíció augusztus 13-án indul az Északi-sarkra

A Tudás jégtörője a Roszatom által működtetett atomjégtörő-flotta zászlóshajója, az 50 Let Pobedi (A győzelem 50. évfordulója) nevű jármű, amelynek fedélzetén 14 ország diákjai és fiatal szakemberei indulnak az Északi-sarkra.

A Tudás jégtörője projekt célja a természettudományok és az atomenergiával kapcsolatos technológiák népszerűsítése, a tehetséges gyerekek felkutatása és támogatása, képességeik fejlesztése és pályaorientációja. A Tudás jégtörője sarkvidéki expedíció az orosz atomjégtörő-flotta fennállásának 65. évfordulója alkalmából vált az idén nemzetközivé. Az expedíció fiatal résztvevőit számos érdekes program várja az út során, tudományos előadások, kísérletek, mesterkurzusok mellett megismerkedhetnek a sarkvidék sajátos flórájával és faunájával, illetve az északi-tengeri hajózási útvonalon folyó fejlesztésekkel. Az expedíció résztvevői a sarkot elérve kitűzik országuk zászlaját.

Számos országból utaznak fiatalok az Északi-sarkra

Az atomjégtörőt Ruszlan Szaszov kapitány vezeti a Murmanszk – Ferenc József-föld, Északi-sark útvonalon. A hajó várhatóan augusztus 17-én éri el az Északi-sarkot és augusztus 22-én tér vissza Murmanszk kikötőjébe.

Az orosz diákok mellett Bangladesből, Dél-Afrikából, Fehéroroszországból, Indiából, Kazahsztánból, Kamerunból, Kínából, Kirgíziából, Magyarországról, Mongóliából, Örményországból, Tunéziából és Üzbegisztánból érkezett fiatalok vesznek részt. 

Magyarországot Varga Levente, a nagy magyar utazó és felfedező, Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő budapesti gimnázium tanulója képviseli, akinek beszámolói a közösségi médiában követhetők az alábbi oldalon az utazás előtt, illetve alatt, ameddig a part közelében a térerő lehetővé teszi.

Varga Levente
Varga Levente a magyar zászlóval

Oroszország a világ egyetlen országa, amely atomjégtörő-flottával rendelkezik. Az északi-tengeri hajózási útvonal infrastruktúráját 2018 óta üzemelteti és fejleszti a Roszatom, amely a vállalat egyik kiemelt tevékenységi területe. Az Oroszországi Föderáció kormánya 2019-ben hagyta jóvá a Roszatom által kidolgozott, 2035-ig szóló, az északi-tengeri hajózási útvonal infrastruktúra-fejlesztési tervét.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.