BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forrnak az indulatok Angliában: csökkentenék a menekültek számát a britek

Új terveket jelentett be szerdán a brit kormány a csónakokon érkező menedékkérők számának visszaszorítására. Több embert toloncolnának ki az országból, illetve fellépnének az illegális bevándorlókat foglalkoztató munkaadókkal szemben, így csökkentve a menekültek számát.

Közel száz nyomozót állítanak rá arra, hogy felszámolják az illegális bevándorlókat Nagy-Britanniába eljuttató bűnszervezeteket, és a 2018-as szintre akarják emelni újra a kitoloncoltak számát – közölte Yvette Cooper belügyminiszter. Emellett pénzbírsággal, bezárással és peres eljárással fogják fenyegetni azokat a vállalatokat, amelyek illegális bevándorlókat és menekülteket alkalmaznak.

menekült
migráns
Rengeteg menekült érkezett Nagy-Britanniába / Fotó: AFP

A miniszter bejelentette azt is, hogy újra megnyitnak két, korábban bezárt gyűjtőközpontot

  • Kidlingtonban
  • és Gosportban.

A jogszabályok fokozottabb kikényszerítésével és a kitoloncolások számának emelésével jobban ellenőrzött és menedzselt rendszert tudunk kialakítani az eddigi káosz helyett – írta Cooper a közleményében.

A júliusban megalakult munkáspárti kormány egyik első intézkedése volt, hogy elvetette a Ruandával kötött áttelepítési programot, és megkezdte az új határbiztonsági parancsnokság kialakítását. Elkezdték annak a jogszabálynak az előkészítését, amely a terrorizmusellenes fellépéshez hasonló hatáskörrel és az illegális bevándorlást segítő szervezett bűnözés elleni erőteljesebb fellépés jogával ruházza fel az új testületet.

Folyamatosan nő a menekültek száma

A belügyminisztérium adatai szerint hétfőn 206 illegális bevándorló kelt át a La Manche csatornán három csónakkal, és érte el a brit partokat. Ezzel

az idei érkezők száma már 19 294, ami tízszázalékos emelkedés a tavalyi adatokhoz képest.

Közvélemény-kutatások szerint nyolc éve először az illegális bevándorlás kezelése lett újra a legfontosabb megoldandó ügy a brit választók számára, miután július végén bevándorlók és muszlimok elleni, rasszista támadásokkal is kísért, erőszakos rendbontások, zavargások robbantak ki Nagy-Britannia-szerte több településen. A csónakkal való átkelés is veszélyes, rendszeresen előfordulnak halálos áldozatok különböző hajóbalesetekben.

A kisebb hajók érkezésének megállítása kulcskérdés volt a július 4-i választáson, amelyen a Munkáspárt elsöprő többséget szerzett – írta a France24. Keir Starmer miniszterelnök a hatalomátvételt követően néhány napon belül elvetette az illegális migránsok Ruandába történő kitoloncolására irányuló vitatott tervet, amely a legutóbbi konzervatív kormány zászlóshajója volt.

Torokvágásig fajultak a brit tüntetések

A kormányzó brit Munkáspárt felfüggesztette, a rendőrség pedig őrizetbe vette a párt önkormányzati képviselőjét, aki egy londoni tüntetésen arra biztatta a többieket, hogy „vágják el minden fasiszta nyakát”, aki a szélsőjobboldali tiltakozásokon részt vesz.

Starmer ehelyett ígéretet tett arra, hogy felszámolja az átkelőket szervező embercsempésbandákat, akiknek minden migráns több ezer eurót fizet. Starmer ígéretet tett Emmanuel Macron francia elnöknek is, hogy megerősíti az együttműködést az okmányokkal nem rendelkező migránsok száma megugrásának kezelésére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.