BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vitézy szerint új választás kell Óbudán, és Karácsonynak üzent

Vitézy Dávid új választást akar, és szerinte ideje lenne, hogy Karácsony Gergely megszólaljon, és világossá tegye: kitart-e az óbudai polgármester támogatása mellet?

Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy összehangolt akciót hajtott végre a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós ügyben több helyszínen, köztük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatánál. Kiss László DK-s polgármestert másnap őrizetbe vették, kihallgatták, ezután indítványozták ellene a kényszerintézkedést, majd letartóztatták a korrupciós botrány miatt. 

Vitézy Dávid, Karácsony Gergely
Vitézy szerint Óbudán új választás kell, Karácsonynak pedig meg kell szólalnia az ügyben / Fotó: Vitézy Dávid / Facebook

„A Karácsony Gergely fővárosi listáján szereplő, és általa is ajánlott polgármester letartóztatása óta a főpolgármester eltűnt, egy szava sincs a főváros egyik legnagyobb kerületében kialakult politikai és közigazgatási válságról” – írta a Facebookon Vitézy Dávid korábbi főpolgármester-jelölt. Hozzátette, hogy sajtóhírek szerint Karácsony Gergely pártja is érintett lehet, 

a Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea óbudai országgyűlési képviselő kampányfőnökét is őrizetbe vették a rendőrök.

Vitézy Dávid azt is írta, hogy a Partizán főpolgármester-jelölti vitáján nem véletlenül szembesítette Karácsony Gergelyt, „a listája tele van büntetőügyekben érintett személyekkel. Immár ott tartunk, hogy az általa vezetett fővárosi listáról ketten vannak előzetes letartóztatásban (az óbudai polgármester és alpolgármester), valamint gyanúsított a választók által leváltott zuglói polgármester is” – írta.

Vitézy szerint 

ideje lenne, hogy Karácsony Gergely megszólaljon, és világossá tegye: kitart-e az óbudai polgármester támogatása mellett, még mindig őt tartja-e a „legjobb választásnak”? 

Azt is írta, ha pedig nem, akkor egyetért-e azzal, hogy Kiss Lászlónak le kell mondania, hogy Óbudán új választásra kerülhessen sor, és így az ott élők olyan polgármestert választhassanak, aki alpolgármesterével együtt nem előzetes letartóztatásból vezet egy 128 ezres kerületet?

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.