BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A cseh vonatközlekedést is elmosta az árvíz, magyar járatokat is érint

Jelentős fennakadások várhatók számos vonalon. Egyes szakaszokon pedig le is zárták az árvíz miatt a vonatközlekedést.

A heves esőzések és árvizek miatt több vasútvonalon is fennakadások vannak a vonatforgalomban – közölte hétfőn a cseh vasút (CD), mely azt javasolja az utasoknak, hogy ne utazzanak vonattal Csehországba, vagy azon túlra az országon át.

Floods in the Czech Republic árvíz
Óriási pusztítás okozott Csehországban az árvíz, nem csoda, hogy a vasúti közlekedés is kihívásokkal küzd / Fotó: AFP

A korábban váltott jegyek tovább érvényesek Csehországban

A MÁV honlapján is olvasható tájékoztatás szerint a cseh vasút a nemzetközi utasok számára az utazáshoz rugalmas jegyhasználatot biztosít, így bármelyik vonatra érvényes a menetjegy minden Csehországba, illetve Csehországból és Csehországon keresztül közlekedő vonatra.

A korábban, szeptember 16-ig vásárolt és szeptember 16–22-ig érvényes jegyek szeptember 23-ig is felhasználhatók, míg a későbbi utazást tervezők számára a meglévő menetjegyüket kezelési költség nélkül térítik vissza vagy cserélik ki a vasúttársaságok. Az érintett időszakban bármelyik Csehországot érintő járattal lehet utazni érvényes menetjeggyel, járathoz kötöttség nélkül. 

Amennyiben másik vonatot választanak, úgy új helyjegyet kell váltani, amit díjmenetesen állítanak ki.

A Magyarország–Csehország, Lengyelország, Németország között közlekedő nemzetközi vonatok közlekedésében az alábbi korlátozások lépnek életbe. A térségből a korlátozások ellenére közlekedő vonatok jellemzően jelentős késéssel érkeznek a magyar határállomásra.

  • A Báthory EuroCity (EC 130/131) mindkét járata csak Budapest–Hranice na Morave–Budapest között közlekedik.
  • Szeptember 16-án és 17-én éjszaka a Metropol EuroNight (EN 476) csak Budapest–Breclav–Budapest viszonylatú ülőhelyes kocsikat továbbít.
  • A Metropol EuroNight (EN 477) Varsó–Budapest és Berlin–Budapest közvetlen kocsijai szeptember 19-ig nem közlekednek.
  • A Hungária EuroCity (EC 172, EC 173) mindkét járata Budapest–Berlin–Budapest között jelenleg korlátozás nélkül közlekedik mindkét irányban.

Általánosságban pedig azt érdemes tudni, hogy a Přerov–Ostrava vonalon a Hranice na Morave–Ostrava–Bohumín szakaszon szünetel a vonatközlekedés várhatóan szeptember 17-én éjfélig. A vonatok a Praha–Zilina/Warszawa/Przemysl vonalon csak a Praha–Olomouc hl.n. és vissza szakaszon közlekednek, az autóbuszok az Ostrava–Svinov–Hranice na Morave és vissza szakaszon közlekednek.

Leállt a vasúti közlekedés Olomouc hl.n.–Bohumín és Lengyelország, Szlovákia között. A vonatok a Warszawa (Przemysl–Bécs), Graz vonalon csak Bécs, Graz és Hranice na Moravě között közlekednek Lengyelország irányába. A Warszawa/Premysl felől érkező vonatok nem tudnak Bohumín felé közlekedni. Ugyancsak lezárták az árvíz miatt a Bohumín–Zilina/Bohumín–Zebrzydowice vonalon, a Bohumín–Detmarovice szakaszt. Az utazást érintő intézkedésekről a cseh vasút honlapján olvashatnak.

Az aktuális helyzetről információt kaphatnak a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. (Telekom hálózatból hívhatja a +36 30 499 4999-es telefonszámot, Yettel hálózatából a +36 20 499 4999-es, Vodafone hálózaátból pedig a +36 70 499 4999-es számot.)

Nem indulnak Ausztriába vonatok Magyarországról
Vasárnap 18 órától várhatóan hétfő éjfélig az ÖBB leállítja a vasúti közlekedést Hegyeshalom és Bécs között is, a vonatok pótlására pedig nincs lehetőség – közölte vasárnap a Mávinform.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.