BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

OVF: hatalmas terhelés alatt a gátak – katasztrófaturisták kíméljenek

Halad lefelé a Dunán az árhullám, közleményünk megjelenésekor Lábatlan térségében jár a folyó tetőzése. A gátakat most extrém terhelés éri, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyesek szerepe és szaktudása most döntő fontosságú. A legnagyobb gondot az árvíz elleni védelemben a nézelődők okozzák, akik hátráltatják a munkát, veszélyeztetik a töltéseket, ezért a vízügy a lakosság józan belátását és együttműködését kéri.

A Duna hazai szakaszán zajlik a lassú apadás, egyre lejjebb lévő településeknél tetőzik a folyó: csütörtök délelőtt még Nagybajcsnál, este Gönyűnél, pénteken hajnalban pedig már Komáromnál érte el a csúcspontot az ottani vízállás – derült ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) árvízzel kapcsolatos közleményéből. Jelenleg Lábatlan térségében van tetőzés.

2024_arvizkatonak_036_VZ

árvíz
Az árvíz elleni harot hátráltatják a bámészkodók / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Itthon várhatóan a III. fokot szinte mindenhol meghaladja majd a Dunán levonuló ár legmagasabb vízszintje a helyi vízmércékén. Esztergomban előreláthatólag pénteken napközben, Nagymarosnál pedig éjszaka tetőzik a folyó. A vízállás Budapesten éjjel meghaladta a III. fok szintjét, a tetőzés a fővárosban szombaton napközben várható a III. fok szintje fölött, 830-840 centiméter körül.

A Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrött a III. fokozat szintje feletti tetőzésre lehet számítani a jövő hét elején. A Lajtán a szükségtározó megnyitásának köszönhetően Mosonmagyaróvárnál éjszaka 286 centiméteren, a valaha mért legmagasabb vízállástól, vagyis LNV-től körülbelül 30 centiméterrel alacsonyabban volt tetőzés.

A lassú és tartós áradás miatt most kapják a legnagyobb terhelést a gátak a Dunakanyarban. Az ideiglenes védműveknek akkora nyomást kell kibírniuk, hogy bármikor előfordulhatnak váratlan jelenségek, mint a csurgás, vagy a buzgár, amelyek veszélyeztetik a töltések stabilitását. A vízügyesek szaktudása most döntő fontosságú: kollégáik állandó őrszolgálatot látnak el, és azonnal beavatkoznak, ha rendellenességet látnak.

Ezért ismét nyomatékosan kérik a lakosságot, hogy

ne bámészkodjanak a védekezés helyszínein, mert akadályozzák a munkát és veszélybe sodorják a gátakat, az ott dolgozókat.

Hálásan köszönik mindenkinek a támogatást, biztatást és törődést. Néhány lényeges részletre azonban felhívták a figyelmet:

  • A Facebookra és más közösségi oldalakra ne írjanak felajánlásokról, azt ott nem tudjuk kezelni.
  • Adományokkal kapcsolatban a karitatív szervezeteket keressék, a lezárásokkal összefüggésben pedig az Útinformot.
  • Az Árvíz Vonal telefonszámát csak vízügyi-árvízi információkért – például tetőzések aktuális helye – hívják.

Homokzsáktöltő önkéntesekre már nincs szükség, a segítség aktuális módjairól az önkormányzatok tudnak felvilágosítást adni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.