Tusk a dél-lengyelországi Wroclaw városában az árvízvédelmi válságstáb ülésén beszélt minderről pénteken este, miután arról tájékoztatták, hogy a mentési munkálatokat hátráltathatják a határátkelőhelyeken kialakult torlódások. A lengyel kormányfő elmondta, utasította az európaügyi és belügyminiszterét is, hogy "sürgősen üzenjék meg a német félnek, hogy Lengyelország nem fogadja el (a határellenőrzésekre vonatkozó) döntését, illetve hogy annak nem szabad akadályoznia az árvízvédelmi műveleteket".
Németország hétfőn kiterjesztette a határellenőrzést valamennyi határára. Az intézkedés egyelőre fél évig lesz hatályban. A Boris nevű mediterrán ciklon súlyos áradásokat okozva vonult végig Európa központi és keleti részén.
„A határellenőrzések mérséklésére szólítjuk fel Németországot, miután kormányuk a hét elején kiterjesztette az ellenőrzést valamennyi határára az illegális migráció korlátozása érdekében” – mondta Léon Gloden luxemburgi belügyminiszter pénteken.
Korábban a luxemburgi Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság volt elnöke komoly ellenérzését fejezte ki a határellenőrzés vissaállításáról szóló német döntés miatt. Figyelmeztetése szzerint ez nemcsak az ingázók számára okoz kellemetlenségekre, hanem az európai integrációt is veszélyezteti – írta vasárnap a DPA hírügynökségre hivatkozva a német média.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.