BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a német elnök is a migráció visszaszorítását szorgalmazza

Frank-Walter Steinmeier szerint Németországnak a menekülteket továbbra is segítenie kell, de nem bármi áron. Az államfő szerint egyértelműen intézkedéseket kell kidolgozni az illegális migráció visszaszorítására.

Németországnak lépéseket kell tennie az illegális migráció korlátozására – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier államfő vasárnap Solingenben azon a megemlékezésen, amelyen a nyugat-németországi városban augusztus 23-án elkövetett, feltehetően iszlamista indíttatású késes támadás áldozatainak emléke előtt tisztelegtek az ország politikai vezetői.

A német elnök szerint intézkedéseket kell kidolgozni az illegális migráció visszaszorítására / Fotó: AFP

A Solingen megalapításának 650. évfordulója alkalmából tartott fesztivál résztvevőit ért támadásban hárman meghaltak, nyolcan megsebesültek.

A város színházában tartott megemlékező ünnepségen Steinmeier kijelentette, hogy "megkönnyebbült és hálás", amiért a sebesültek egyike sincs komoly veszélyben. Hangsúlyozta, hogy Németországnak a menekülteket továbbra is segítenie kell, 

de intézkedéseket kell kidolgozni az illegális migráció visszaszorítására.

A támadással egy 26 éves szíriai állampolgárt gyanúsítanak, akit tette elkövetése után őrizetbe vettek. Kiderült az is, hogy a merénylőt tavaly ki akarták toloncolni Bulgáriába, de nyoma veszett.

Egy rettenetes bűntény miatt gyűltünk ma össze, amelyet egy olyan ember követett el, aki a tudomásunk szerint védelmet keresett és talált itt, de borzasztóan visszaélt ezzel a védelemmel. Ez tűrhetetlen

 – mondta Steinmeier a megemlékezésen, amelyen jelen volt Olaf Scholz kancellár és más magas rangú vezetők is. 

Steinmeier hangsúlyozta: "jó okból vagyunk olyan ország, amely védelmet nyújt a politikai üldöztetés és a háború ellen védelmet kereső embereknek." Hozzátette: "azt szeretnénk, hogy ez az ország maradjunk, de ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha azok, akiknek nincs jogcímük a különleges védelemhez, nem terhelnek túl bennünket".

 "Mindent meg kell tennünk, hogy érvényesítsük a létező és a most előkészületben lévő határátlépési szabályokat. A következő években ezt kell elsődleges feladatunknak tekintenünk" – emelte ki.

Az elmúlt napokban az Olaf Scholz vezette kormány 

új korlátozásokat jelentett be a fegyverhasználattal kapcsolatban, 

egyben új intézkedéseket ígért a kitoloncolások megkönnyítésére. Pénteken ennek jegyében már meg is kezdték a bűnelkövetésen ért afgán állampolgárok visszatoloncolását hazájukba.

Scholz most úgy foglalt állást, hogy Németországnak tanulnia kell a solingeni támadás jelentette leckéből. Ezzel tartoznak az áldozatoknak és hozzátartozóiknak is – tette hozzá. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.