BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Segítséget kér az Ukrajnában élő román kisebbség – már a templomukat is elvették

Az ukrajnai románok azzal vádolják a helyi hatóságokat, hogy kisajátítottak egy templomot. A tiltakozók a román államhoz fordultak segítségért, szerintük Kijev harminc év után nekiment az iskoláknak a román nyelvoktatás miatt.

Az ukrajnai románok követelik, hogy Románia foglaljon állást egy román templom kisajátítása ügyében – írja a román HotNews portál. Az Ukrajnai Románok Nemzeti Tanácsa (CNRU), a Csernyivci önkormányzat, Kárpátalja, Odessza és Kijev régióiból több mint húsz kulturális társaságot és román nyelvű médiumot tömörítő szövetség memorandumot írt alá, amelyet Klaus Iohannis államfőnek küldött. 

A fővárosi kápolnát az ukrán hatóságok ellopták az ottani románok szerint / Fotó: AFP (illusztráció)

A levélírók arra kérik még Marcel Ciolacu miniszterelnököt, Luminita Odobescu külügyminisztert és a Román Ortodox Egyház (BOR) Dániel pátriárkáját is, hogy foglaljanak állást a „fővárosi kápolna ukrán hatóságok általi ellopása” ügyében. 

Harminc év után nekimentek az iskoláknak a román nyelvoktatás miatt, miután folyamatosan lobogtatták a »moldovai nyelv« ügyét, miután marginalizáltak minket a közigazgatásban a képviseletben (…) most már a hatóságok elveszik a templomainkat (…)

„Minden okunk megvan arra, hogy az ukrán hatóságok gesztusát a román kisebbség ellen irányuló új offenzívának minősítsük” – olvasható a CNRU levelében. 

Korábban arról is beszámoltunk, hogy Ukrajna vezetése hivatalosan is románnak tekinti a moldovai nyelvet. Az intézkedést azzal összefüggésben fogadták el, hogy Ukrajna köteles teljesíteni az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeit, amely kritériumok egyike a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása. Ukrajna tavaly fogadott el egy úgynevezett módosítási törvényt, amely állításuk szerint 90 százalékban megfelel a Velencei Bizottság ajánlásainak, amelyet a testület által elfogadott kisebbségi törvényhez készítettek.

A Világgazdaság azt is megírta, hogy Ukrajna maradéktalanul teljesíti Magyarország nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kéréseit, hogy csatlakozhasson az Európai Unióhoz. Az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint folyamatos a kétoldalú egyeztetés a magyar és az ukrán felek között. Ukrajna és Moldova csatlakozási tárgyalásai az Európai Unióhoz  nemrég kezdődtek el.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.