BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több európai miniszter kritizálta Magyarországot Budapesten

A magyar uniós elnökség miatt Budapestre érkezett politikusok kérdés nélkül kezdtek hazánk bírálatába. A három miniszter megszólalása azért meglepő, mert az uniós tagállamok általában tartózkodnak a többi ország nyilvános bírálatától.

Éles hangon bírálta Magyarországot egy budapesti, hazánk uniós elnökségéhez kapcsolódó találkozón Xavier Bettel luxemburgi és Hadja Lahbib belga külügyminiszter, valamint Jennifer Carroll McNeill ír európai ügyekért felelős miniszter.

Brussels,,Belgium,08,04,2023:,The,Seat,Of,The,European
Fotó: Shutterstock

Az AP hírügynökség beszámolója szerint Bettel arról beszélt, hogy a budapesti ülést vezető Bóka János európai uniós ügyekért felelős minisztert meg fogja kérdezni, hogy ő is tervez-e Moszkvába utazni, mint a magyar kormány többi tagja, míg McNeill az alapvető jogok tiszteletben tartásának és a jogállamiságnak a fontosságát hangoztatta. A három miniszter a sajtóval kérdés nélkül osztotta meg a gondolatait és a tárgyalás előtt találkozott a magyar média, civil szervezetek és LMBTQ+ szervezetek képviselőivel.

Az Európai Uniónak nem csupán az Oroszországgal ápolt jó viszony miatt van problémája Magyarországgal, hanem a bevándorláspolitikában képviselt magyar álláspont miatt is, valamint Brüsszel szerint a jogállamiság terén sincs minden rendben Magyarországon, ami miatt uniós pénzeket is befagyasztottak. A három miniszter megszólalása azért meglepő, mert az uniós tagállamok általában tartózkodnak a többi ország nyilvános bírálatától.

A miniszteri találkozót ugyanakkor nem bojkottálták, mint arra a korábbi megszólalások alapján számítani lehetett, Bóka szerint ugyanis a tagállamok több mint fele képviselte magát vezető szinten, igaz, az Európai Bizottságból senki nem érkezett Budapestre. A belga külügyminiszter szerint a magyar elnökségnek ambiciózusabbnak kellene lennie és az európai egységen dolgoznia.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.