BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
fema

A hurrikánok előtt sem volt pénz katasztrófavédelemre az USA-ban

Már a Helene és a Milton hurrikán előtt is üres volt az ügynökség kasszája. Kritikusok szerint ugyanis a FEMA vezetői inkább illegális bevándorlók elszállásolására szórták a pénzt, ahelyett, hogy amerikai állampolgárokat mentettek volna.

Amikor a Helene hurrikán szeptember végén elérte Floridát, kiderült, hogy a Szövetségi Katasztrófavédelmi Ügynökség (FEMA) teljesen kimerítette az idei évre elkülönített elhárítási és mentési alapját, a következő szuperviharra készülő amerikaiaknak pedig most azzal kell szembesülniük, hogy a segítségükre felesküdött intézmények a pénzhiány miatt a kisujjukat sem mozdítják.

fema
A rászorulókat és az amerikai elnökjelölteket is felháborította, hogy a FEMA-nak egy vasa sincs a katasztrófavédelemre / Fotó: AFP

Az ügynökség gyalázatos pénzügyi állapota az 1979-es megalapítása óta fennáll, és lassú, gyenge reakciójáról hírhedt azok körében, akiknek természeti katasztrófákat kellett átélniük az Egyesült Államokban.

A Helene hurrikán érkezése előtt például a FEMA két hónapon keresztül semmire sem költött – a vermonti árvizek utáni mentéstől a kaliforniai viharok kártalanításán át egészen az erdőtüzek megakadályozásáig –, hogy pótolja a Kongresszus késedelmes finanszírozását.

Nincs pénz, de ha lenne is, nem tudnánk megfelelő módon bevetni. Túl sok szakács van a konyhában, túl sok mindennel kell foglalkoznunk, a számlák pedig gyakran csillagászati összegeket érhetnek el 

– nyilatkozta Craig Fugate, egy vészhelyzet-kezelési tanácsadó cég alapítója az Insidernek, aki az Obama-kormány idején a FEMA-t vezette. Szerinte az ügynökség gyengesége egyszerre több dologra vezethető vissza:

  • a kormány és a FEMA vezetői sem tudják megjósolni a következő évek természeti csapásait;
  • a szervezet vezetőinek túl sok ügy között kell megosztaniuk az erőforrásokat;
  • a katasztrófaelhárítás és a mentés árát gyakran alábecsülik a tisztviselők;
  • az új finanszírozás pedig lassan hagyja jóvá a kiegészítő finanszírozást, amely gyakran politikai viták tárgyává válik.

Ennek eredményeképpen az amerikai katasztrófavédelem nem tud védelmet nyújtani a katasztrófák ellen, az érintett lakosság és a helyi hatóságok pedig gyakran hoppon maradnak.

A kéthavi spórolás eredményeképpen az ügynökségnek sikerült összegyűjtenie 9 milliárd dollárt, amelyet a hurrikán sújtotta délkeleti államokban most be tudnának vetni. A probléma az, hogy csak a Helene okozta károkat már most több százmilliárdra becsülik, a Milton esetében pedig még nem tudni, hogy mekkora lesz a pusztítás.

FEMA: a migránsokra van pénz

A lassú és gyenge reakció mellett a szervezetet amiatt is sokan kritizálják, hogy nem a katasztrófavédelemre, hanem többek között illegális bevándorlók elszállásolására költik az adófizetők pénzét. Ez a novemberi amerikai elnökválasztás közeledtével a jelöltek számára központi vitatémává vált.

Donald Trump republikánus elnökjelölt múlt héten kemény támadást indított Joe Biden kormánya és a FEMA ellen, akiket azzal vádolt, hogy két éve több milliárd dollárt szórtak migránsokra, ahelyett, hogy a rászoruló amerikaiakra fordították volna.

Erre válaszul Kamala Harris demokrata elnökjelölt azzal vádolta meg Trumpot, hogy 2019-ben valójában ő használta fel jogtalanul a FEMA pénzét – igaz, migránsok kitoloncolására.

A valóság az, hogy mindkét jelölt sáros az ügyben, az elmúlt években a Trump- és a Biden-kormány is visszaélt a szervezet forrásaival azáltal, hogy különböző ügyeket „katasztrófának” bélyegeztek.

Ilyen esetekre több tucat példa van az elmúlt évtizedekben, aminek eredményeképpen a valódi katasztrófák idején a FEMA képtelen arra, hogy segítséget nyújtson az amerikaiaknak.

Milton hurrikán: újabb szupervihar tarolja le az Egyesült Államokat

Az ötös kategóriájú Milton heves esőzések, szélviharok és áradások sorozatát hozhatja a déli államokba. Két héten belül ez lenne a második nagyméretű hurrikán, amely letarolhatja Floridát.

 

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.