BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vártnál jóval szorosabb a moldovai EU-tagságról szóló népszavazás

Az igen és a nem között kevesebb mint kétezer szavazat a különbség. Az alkotmánymódosításról szóló referendum mellett a moldovaiak vasárnap az elnökről is voksoltak.

A szavazatok 98,2 százalékának megszámlálása után a moldovaiak 50,06 százaléka nem támogatja az európai uniós csatlakozást. A népszavazáson a választásra jogosultaknak arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy rögzítsék-e az alkotmányban Moldova európai uniós csatlakozási szándékát. Ennek érvényességéhez legalább 33 százalékos részvétel szükséges.

Az elnökről és az EU-csatlakozásról is szavaztak a moldovaiak / Fotó: AFP

Az igen és a nem között jelenleg kevesebb mint 2 ezer szavazat különbség. A hivatalban lévő, EU-párti elnök, Maia Sandu szerint a szoros eredmény a külföldi beavatkozást mutatja, bár erre bizonyítékot nem mutatott be. Az alkotmánymódosításról szóló referendum mellett a moldovaiak vasárnap az elnökről is voksoltak.

Ezen Maia Sandu 42 százalékot szerzett, míg az oroszbarát Szocialisták Pártja által támogatott Stoianoglo Alexandr 26,3 százalékkal második lett, így novemberben a második fordulóban hirdetnek végeredményt. Ha a többi jelölt a második forduló előtt Stoianoglo mögé áll, akkor Sandu bukhatja posztját.

Moldova és az Európai Unió 2014-ben kötött társulási és szabadkereskedelmi megállapodást, amely 2016. július elsején lépett hatályba. Maia Sandu államfő 2022. márciusban írta alá országa hivatalos csatlakozási kérelmét, az Európai Tanács pedig 2022. júniusban hivatalosan is tagjelölt országként ismerte el az országot. 

Az Európai Tanács 2023. december 14-én úgy döntött, hogy megkezdik vele a csatlakozási tárgyalásokat, amelyek aztán 2024. június 25-én nyíltak meg.

Légy az ukrán–moldáv levesben – a gagauzok

Gagauzia (hivatalosan a Gagauz Autonóm Terület) ismét ujjat húz a Nyugat felé húzó gazdaországgal, Moldovával. Az EU-irányelvekkel harmonizálni akaró moldovai oktatási minisztérium kiadta parancsba, hogy a diákoknak a 2024/25-ös tanévkezdésekor az első foglalkozás legyen az „Együtt a Békéért” szellemében – értsd Moldova, Ukrajna és a Nyugat egységének hangoztatásával.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.