BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Legalább hét ország ellenzi Ukrajna gyors NATO-csatlakozását

Összesen hét ország, köztük az Egyesült Államok és Németország sem támogatja, hogy a hadban álló Ukrajna meghívást kapjon a NATO-ba, mivel ezzel a harmadik világháborút kockáztatnák.

Több ország ellenzi, hogy a háború alatt Ukrajna meghívót kapjon NATO-ba, ami keresztül húzhatja Volodimir Zelenszkij ukrán államfő elképzeléseit. Mint ismert, Zelenszkij az elmúlt napokban ismertette az úgynevezett győzelmi tervét, amely öt nyilvános és három titkos pontból áll.

Mark Rutte sem ért egyet a győzelmi terv minden pontjával / Fotó: AFP

Ebben szerepel többek között, hogy Ukrajna azonnal kapjon meghívót a katonai szövetségbe, továbbá a Nyugattól kapott fegyverek bevetése orosz területen, az Egyesült Államok és az Európai Unió közös védelme Ukrajna kritikus természeti erőforrásai felett, valamint gazdasági potenciáljuk közös felhasználása.

Sőt, az ukrán államfő felvetette, hogy egyes Európában állomásozó amerikai csapatokat ideiglenesen helyettesítsenek ukrán katonákkal. Azonban a terv már az első ponton elhasalhat, miután összesen hét ország nem támogatja, hogy egy hadban álló ország gyors meghívást kapjon, mivel azzal a harmadik világháborút kockáztatnák.

Névtelenségüket kérő diplomaták a Politicónak elárulták: az Egyesült Államok, Németország, Szlovákia, Magyarország, Spanyolország, Belgium és Szlovénia ellenzi a lépést. Az utóbbi három ország ezt ugyan kevésbé hangsúlyozza a nyilvánosságban, de a megbeszéléseken egyértelművé tették.

Washington és Berlin ugyan nem zárja ki Kijev csatlakozását a NATO-hoz, de erre kizárólag a háború lezárása után kerülhet sor. A lapnak több forrás is elárulta: Kijevnek több intézkedést szükséges végrehajtania a meghívóért, például erőteljesebben kell fellépnie a korrupció ellen.

Érdemes megemlíteni, hogy a győzelmi terv alapvetően megosztó lett, Mark Rutte NATO-főtitkár úgy nyilatkozott, hogy nem ért egyet minden pontjával, és több ország is ellenzi Kijev felvetéseit.

Soha nem látott ütemben fegyverkeznek a kelet-közép-európai országok

Lengyelország és Észtország költ GDP-arányosan a legtöbbet a térségben védelmi kiadásokra. A NATO keleti tagállamai soha nem látott ütemben fegyverkeznek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.