BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megérkeztek a kínai marsjáró első képei

Két fotót küldött marsjárójának a vörös bolygó felszínén való múlt hétvégi landolásáról a Tienven-1 kínai űrszonda.

Két fotót küldött marsjárójának a vörös bolygó felszínén való múlt hétvégi landolásáról a Tienven-1 kínai űrszonda. A felvételeket szerdán tette közzé a kínai nemzeti űrhivatal.

Az első, fekete-fehér képet a marsjáró elé felszerelt kamera készítette.

A felvételen látszik, hogy a leszállóegységről egy rámpa nyúlik le a Mars felszínére.

Fotó: CHINA NATIONAL SPACE ADMINISTRAT / XINHUA / AFP

A második, színes fotót a rover hátulján lévő navigációs kamera készítette. A marsjáró napelemei és antennája csukva vannak a képen, amelyen jól látható a bolygó vörös felszíne. A videofelvételek egyike azt örökíti meg, ahogy a leszállóegység és a marsjáró levált a szondáról landoláskor.

Az űrszondával teljesíti Kína az első saját Mars-misszióját.

Fotó: CHINA NATIONAL SPACE ADMINISTRAT / XINHUA / AFP

A Tienven-1 (Kérdések a mennynek) február 10-én, hét hónapig tartó, 55 millió kilométeres út megtétele után állt Mars körüli pályára, majd két napra rá videófelvételeket küldött a bolygóról.

A leszállóegység, fedélzetén a Csu-zsung nevű marsjáróval, május 15-én landolt az Utopia Planitia síkságon.

A rover három hónapon át fog vizsgálódni a vörös bolygón. A mintegy 240 kilogrammos járművet a Földdel kapcsolatot tartó Tienven-1-ről fogják vezérelni. A mitológiai tűzistenről elnevezett robotjármű a Mars légkörét és talaját vizsgálja, képeket készít, és feltérképezi a környéket.

Kína az elmúlt években többmilliárd dollárt fektetett be abba, hogy az űrkutatás területén felzárkózzon az Egyesült Államokhoz, Oroszországhoz és Európához. Két évvel ezelőtt, 2019-ben nagy sikert ért el, amikor elsőként juttatott el egy űrszondát a Holdnak a Földtől távol eső oldalára.

A következő évben Kína saját űrállomást akar építeni és 2030-ig asztronautákat akar küldeni a Holdra.

Elon Musk egy lépéssel közelebb a Holdra szálláshoz

Ötödik próbálkozásra végre sikeresen landolt a Space X kísérleti űrhajója, amelynek prototípusai az előző kísérletek során rendre felrobbantak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.