BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új generációs vonat állt próbaüzembe a GYSEV-nél

Utasforgalmi próbaüzem keretében forgalomba állt az első, új generációs GYSEV FLIRT. A villamos motorvonat a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vonalon szállítja az utasokat. A próbaüzem keretében két új jármű közlekedik majd az október 5-ig tartó időszakban – derül ki a GYSEV Zrt. sajtóközleményéből.

A GYSEV 2016-ban jelentette be, hogy a meglévő 10 mellé további 10 FLIRT típusú, villamos motorvonatot megrendeléséről írt alá szerződést. A vasúttársaság új generációs FLIRT-jei közül az első két jármű már tavaly ősszel elkészült, a motorvonatokat november végén, Szombathelyen mutatták be az utazóközönségnek.

Fotó: GYSEV

Mivel technológiájában jelentősen átalakult az új generációs FLIRT, Magyarországon hatósági engedélyeztetési eljárásra volt szükség. Ezt az elmúlt hónapokban folyamatos próbafutások és mérések keretében folytatta le a vasúttársaság. Az eljárás része az utasforgalmi próbaüzem is, amelynek során már utasokat is szállítanak a járművek.

Az új generációs GYSEV-es FLIRT-flotta járműveit folyamatosan szállítja le a vasúttársaságnak a gyártó Stadler konzorcium. 2019 első felében várhatóan az összes motorvonat forgalomba állhat a GYSEV Zrt. vonalhálózatán.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.