BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkezdték a fővárosi Zugló megállóhely felújítását

Komplex karbantartási programjának keretében megkezdte a MÁV a budapesti Zugló megállóhely felújítását.

Megújul a főváros egyik központi vasúti megállóhelye. A MÁV keddi, közleményében felidézte, hogy a komfortosabb, kulturáltabb utasforgalmi terek kialakítását szolgáló,

„50 megújuló állomás” elnevezésű, a legforgalmasabb állomásokat érintő komplex program 2021-ig tart.

Zugló megállóhely évente másfél milliónál is több utast szolgál ki, naponta átlagosan 200-250 személyszállító vonatot fogad. A nagy igénybevétel miatt szükséges karbantartások jelentősen javítják majd a megállóhely összképét a közlemény szerint.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán (Képünk illusztráció)

A közleményben a MÁV kitért arra is, hogy Kőbánya alsó megállóhely felújításának most kezdődő második ütemében a perontető korrózióvédelmén, illetve a peronburkolat és a lépcső karbantartásán dolgoznak a szakemberek.

A felújítási program keretében több fővárosi és vidéki állomáson végeznek koncentrált felújítási munkálatokat és komfortnövelő beavatkozásokat. A szépítő beavatkozáson átesett Keleti pályaudvar, illetve Zugló és Kőbánya alsó mellett Kőbánya-Kispest, Albertirsa, Alsógöd, Bicske-alsó, Felsőgöd, Nagymaros-Visegrád, Szob és Sződ-Sződliget állomások felújítása vagy karbantartása történik meg várhatóan az év végéig – közölte a MÁV.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.