BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még több dolgozót vesz majd fel a Thyssenkrupp Budapesten

Új telephelyre költözik a Thyssenkrupp budapesti autóipari fejlesztési központja, ahová az elkövetkezendő egy évben várhatóan száz dolgozót vesznek majd fel – közölte a vállalat.

A folyamatos bővülés miatt a fejlesztési központ a 11. kerületi South Buda Business Parkba költözik, egy hosszú távra bérelhető, 16 ezer négyzetméteres irodába, amely a jövőbeni igényeknek megfelelően bővíthető – közölte a cég. Az új telephelyen a jelenlegihez képest közel 30 százalékkal nagyobb labor- és irodaterület áll majd a cég rendelkezésére. A költözködés több lépcsőben történik és több hónapon át tart majd.

Az autóipari E/E (elektromos és elektronikus) kompetencia központot 20 évvel ezelőtt alapította a Thyssenkrupp és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egy magyar ötlet megvalósítására.

Fotó: AFP

A fejlesztés során okos elektromechanikus kormányszervót fejlesztettek, amely a hagyományos szervókhoz képest megbízhatóbb, kevesebb energiát fogyaszt és alkalmas a legkülönfélébb vezetéstámogató- vagy önvezető rendszerekkel való együttműködésre. Emellett olyan új alkalmazásokat is fejlesztenek, mint amilyen a steer-by-wire (a mechanikus kapcsolatok helyett csupán elektronikus összeköttetést biztosító megoldás), vagy a saját önvezető rendszerek.

Az E/E kompetencia központ mellett a vállalat gyártással és összeszereléssel is foglalkozik Magyarországon: Jászfényszarun elektromechanikus kormányszervókat és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket gyártanak, Debrecenben stabilizátorokat és rugókat készítenek. Győrben futómű-összeszerelő üzemet, valamint egy Steel Service Centert is működtetnek, és még az idén megkezdik a mintegy 17 milliárd forintos zöldmezős beruházással létrejövő motoralkatrész gyár építését Pécsett.

A Thyssenkrupp az egyik legintenzívebb ipari és technológiai befektető Magyarországon. Árbevétele a 2017 októberétől tavaly szeptember 30-ig tartó üzleti évben 40 milliárd forint volt, az azt megelőzőben pedig 31,8 milliárd forint. Dolgozói létszáma 2018-ban meghaladta az ezret, az azt megelőző évben 693 embert foglalkoztatott – közölte a cég.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.