BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Munkavégzésre szólította fel a BKV a Swietelskyt

A közlekedési vállalat megkezdte az új közbeszerzési eljárások előkészítését, és vizsgálja a saját erőforrások bevonásának lehetőségét is.

Új határidők megjelölése mellett az eredeti szerződés szerinti teljesítésre szólította fel a 3-as metró felújítását végző céget a BKV Zrt., miután a felek között hétfőig nem jött létre szándéknyilatkozat szerződésmódosításról.

A BKV Zrt. pénteken közleményében emlékeztetett:

a 3-as metró középső – Lehel tér-Nagyvárad tér közötti – vonalszakasza állomásainak korszerűsítésére 2019. november 27-én kötöttek szerződést a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel, de a belvárosi rész alagúti- és állomásfelújítási munkáinak egyidejű megvalósításáért szükségessé vált a szerződés határidejének módosítása,

ezért a közlekedési vállalat a szerződésmódosításért egyeztetéseket kezdeményezett a kivitelezővel.

A tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a BKV 2020. július 24-én felfüggesztette a szerződés egy, a 3-as metró középső szakaszának felújítására vonatkozó részét. Az egyeztetések tovább folytatódtak, de az álláspontok csak minimálisan közelítettek – írták.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kiemelték: a kialakult helyzet egyelőre nem veszélyezteti a metróvonal felújításának határidőre történő befejezését, és az európai uniós forrásból történő megvalósítást. A vállalat bízik abban, hogy a Swietelsky partner lesz a középső szakasz alagúti munkáinak határidőre történő befejezésében.

A BKV ezzel párhuzamosan megkezdte az új közbeszerzési eljárások előkészítését, és vizsgálja a saját erőforrások bevonásának lehetőségét is

- tették hozzá.

A 3-as metró középső szakasza állomásainak felújítására kötött szerződés értelmében a BKV november 7-én az utasforgalom kizárása mellett munkaterületet adott a vállalkozónak a Nyugati pályaudvar és a Semmelweis Klinikák állomás közötti szakaszon. A vállalkozó már el is kezdte a Nyugati pályaudvar, a Deák Ferenc tér és a Kálvin tér állomás felújítását, valamint a korábban átadott állomásokon – Arany János utca, Ferenciek tere, Corvin-egyed, Semmelweis Klinikák – az utasforgalom biztosítása miatt eddig át nem adott területeken is elkezdődtek a korszerűsítési munkálatok és az állomási munkákhoz kapcsolódó alagúti kivitelezési és szállítási feladatok – írják.

A 3-as metróvonal középső szakaszán jelenleg is tartó munkálatok nem teszik lehetővé az utasforgalom melletti munkavégzést – olvasható a közleményben.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.