BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árvíz: a magyar vasút tartja magát, a cseh és az osztrák elesett

A cseh és az osztrák vasúti közlekedésben is fennakadások vannak az áradások miatt. Az árvíz magyar vonatokat is érint, de a MÁV közleményében közölte, hogy az országon belüli járatok zavartalanul szállítják az utasokat.

Az árvízi helyzet ellenére zavartalan a vasúti, illetve a távolságibusz-közlekedés az országban – jelentette ki a MÁV vezérigazgatója hétfőn Budapesten, a Keleti pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón.

árvíz
A MÁV pályamunkásai elhárították az árvíz miatti zavaró tényezőket / Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Kovács Tamás

Ez idáig csak az eső és a viharos szél okozott átmeneti zavarokat a vonatközlekedésben. 

A hétvégén több mint 15 alkalommal vonultak ki a pályafenntartásban dolgozók, akiknek a pályára vagy a felsővezetékre dőlt fákat, gallyakat kellett eltávolítaniuk – közölte Hegyi Zsolt.

Elmondta: a jelenlegi helyzetben a legfontosabb feladatuk, hogy fenntartsák a vasúti szolgáltatást, megvédjék az áradó folyóktól a vasúti infrastruktúrát, illetve tájékoztassák az utasokat azokról a változásokról, amik az árvíz miatt a hazai, illetve a nemzetközi vasúti közlekedésben történnek.

A cseh vonatközlekedést is elmosta az árvíz, magyar járatokat is érint

A heves esőzések és árvizek miatt több vasútvonalon is fennakadások vannak a vonatforgalomban – közölte hétfőn a cseh vasút (CD), mely azt javasolja az utasoknak, hogy ne utazzanak vonattal Csehországba, vagy azon túlra az országon át.

A MÁV honlapján is olvasható tájékoztatás szerint a cseh vasút a nemzetközi utasok számára az utazáshoz rugalmas jegyhasználatot biztosít, így bármelyik vonatra érvényes a menetjegy minden Csehországba, illetve Csehországból és Csehországon keresztül közlekedő vonatra.

A korábban, szeptember 16-ig vásárolt és szeptember 16–22-ig érvényes jegyek szeptember 23-ig is felhasználhatók, míg a későbbi utazást tervezők számára a meglévő menetjegyüket kezelési költség nélkül térítik vissza vagy cserélik ki a vasúttársaságok. Az érintett időszakban bármelyik Csehországot érintő járattal lehet utazni érvényes menetjeggyel, járathoz kötöttség nélkül. 

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) vasárnap délutáni tájékoztatása szerint vasárnap 18 órától várhatóan hétfő éjfélig az ÖBB leállítja a vasúti közlekedést Hegyeshalom és Bécs között is, a vonatok pótlására pedig nincs lehetőség. ​Valamennyi Railjet, bécsi EuroCity, a Kálmán Imre EuroNight és az EuRegio vonat csak Hegyeshalomig közlekedik, illetve onnan is indul. Az utazást érintő intézkedésekről bővebben az ÖBB honlapján, illetve a Mávinform felületein olvashatnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.