BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre már felkészültek lehetünk egy újabb világjárványra

November végén ülhet össze Egészségügyi Világszervezet (WHO) miniszteri tanácsa, hogy egy új járványügyi védekezési stratégiát alkosson a tagországok számára.

Az Egészségügyi Világszervezet túl lassan reagált a járványra – állítja az a független vizsgálat, amelynek eredményét még május elején tették közzé. A WHO krónikusan alulfinanszírozott, és a feladatának ellátásához szükséges emberi erőforrásoknak is híján van – olvasható a jelentésben, ami szerint a WHO egy újabb, a koronavírus-járvánnyal párhuzamosan felbukkanó vészhelyzetre reagálni sem tudna, ráadásul a szervezetnek egy gyakorlatba átültethető működési terve sincs ilyen esetekre.

A jelenlegi rendszer alkalmatlan megakadályozni azt, hogy egy újabb, erősen fertőző kórokozó, amely bármely pillanatban felbukkanhat, világjárvánnyá nője ki magát

– olvasható a jelentésben.

Fotó: Fabrice COFFRINI / AFP

Ahogy arról a VG is beszámolt, a WHO belső vizsgálata súlyos hiányosságokat tárt fel a szervezet pandémiára adott válaszaiban is. Ez ösztönözte az Európai Uniót, hogy javaslatot tegyen egy új, globális járvány-megelőzési és -kezelési stratégia kidolgozására.

A WHO támogatja a kezdeményezést, és a szervezet tagjai már meg is állapodtak abban, hogy idén november végén összehívnak egy különleges ülést a részletek kidolgozására.

A tanácskozást már tavaly nyáron meg kellett volna tartaniuk, ám a koronavírus-járvány közbeszólt, és az eredetileg Nurszultánba tervezett találkozót végül Genfben, a WHO főhadiszállásán rendezik meg.

A kezdeményezés sikeréért legvehemensebben a Dél-afrikai Köztársaság nagykövete, Mxolisi Nkosi lobbizik. Nkosi a Reutersnek nyilatkozva elmondta:

a koronavírus-járvány legfontosabb tanulsága, hogy erősebbé és rugalmasabbá kell tenni a közös védelmi vonalainkat az egészségügyi fenyegetésekkel szemben, és ellenállóbbá kell válnunk az újabb világjárványokkal szemben.

A WHO járványkezelésének hatékonyságát firtató független vizsgálat kimondta: a globális koronavírus-járvány megelőzhető lett volna, a pandémia elleni fellépés pedig több sebből vérzett. Azóta a WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz is elismerte:

a tagországok nem hajtották végre az Egészségügyi Világszervezet ajánlásait, de annak a kötelezettségüknek sem tettek eleget, hogy időben és részletesen tájékoztassák a genfi szervezetet lokális járványkitörésekről.

Fotó: Christopher Black / AFP

Gebrejeszusz most még keményebben fogalmazott; azt mondta, a világjárványt súlyosbította, hogy a vírusfertőzéssel küzdő országok egymással sem osztották meg a védekezés szempontjából releváns adatokat; a legtöbb ország visszatartotta az ellenanyag-fejlesztésben elért eredményeket, technológiákat és erőforrásokat is a szomszédaitól. Az ilyen helyzetek megismétlődését csak egy olyan szerződéssel lehet elkerülni, amely minden tagot kötelezi a szabályok betartására – tette hozzá a főigazgató.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.