Válaszút előtt a dalmát szigetvilág

A nyár közepén nagy pompával illesztették össze Horvátország déli területén az ország két részét összekötő Pelješac-híd utolsó elemeit.

Az ünnepségen jelen voltak a kivitelező cég, a kínai China Road and Bridge Corporation vezetői, valamint szinte a teljes horvát kormány is. Beszédében Oleg Butković tengerügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter egyszer csak kijelentette: ez a híd nemcsak az ország két részét köti össze, hanem új perspektívát mutat a dalmát szigetvilág számára is. A tárcavezető közlése akár egyszerű retorikai fogás is lehetett volna, ha az ünnepséget megelőzően nem tárgyalt volna a China Road and Bridge Corporation vezetőivel az együttműködés folytatásáról. A Figyelő szerint kiderült, hogy a fő téma egy új híd megépítése volt, amely a Pašman szigetre vezetne.

Ez a zárai szigetcsoport második legnagyobb tagja, amelyet egy alig két kilométer széles tengerszoros választ el a szárazföldtől.

A létesítmény tehermentesítené déli szomszédunk legforgalmasabb kompvonalát – amelyen nyaranta tízpercenként közlekednek a járatok –, és felpezsdítené a térség gazdasági életét. A horvát fél az építkezés finanszírozását is a kínaiakra bízná, akik a befektetett tőkét a híd üzemeltetésével kamatoztathatnák. Arról egyelőre nincs hír, hogy miben állapodtak meg a felek, mint ahogy a beruházás becsült értékéről vagy a konkrét feltételekről sem szivárgott ki semmi.

A kormány nemcsak Pašmanra tervez hidat építeni, hanem a második legnépesebb, mintegy 17 ezer lakost számláló adriai sziget, Korčula és Pelješac közé is. Az 1400 méter széles szoros átívelésére már több terv és hatástanulmány is készült. Az átkelőt évente 600 ezer autó használhatná. E híd megépítésének a finanszírozásához európai uniós forrásokat is felhasználnának, de egyelőre kétséges, hogy a projektből bármi is megvalósulhat 2030 előtt.

Identitásvesztés

A szárazföldi összeköttetések felvetése megosztja a társadalmat. Sokan – főleg a szigetek lakói – úgy vélik, hogy a híd veszélyeztetné az életmódjukat, az identitásukat, óriási tömegeket vonzana hozzájuk, de a szigetek közösségeinek a gondjait nem oldaná meg. Ezen a véleményen van Maja Jurišić, az Európai Bizottság (EB) szigetekkel foglalkozó hivatalának horvát munkatársa is. Úgy véli, a hídépítésre fordítandó forrásokat inkább a szigetek infrastruktúrájának a fejlesztésére kellene felhasználni, s ez ténylegesen megkönnyítené az ott lakók életét. Ráadásul a helyi problémák zöme – például a szerény egészségügyi szolgáltatás, a jobb oktatáshoz való hozzáférés nehézsége – inkább a kisebb és a távolabbi szigeteket sújtja, azokra pedig eleve nem is építhető híd. A szárazföld közelében lévő nagy földdarabok lakói pedig viszonylag könnyen eljutnak a part menti vagy a beljebb fekvő városokba.

Jurišić szerint ha egy sziget hidat kap, azzal megszűnik szigeti mivolta, éppen ezért a hivataluk nem is foglalkozik e „programmal”.

Fejlődéssel kecsegtet

A legtöbb szárazföldhöz közeli dalmát szigetet a múlt század derekán már összekötötték a kontinenssel, így hát az országnak van bőven tapasztalata e témakörben. Akik erre hivatkoznak, elvetik a szkeptikusok „fintorgását”, s azzal érvelnek, hogy minden sziget, amely hidat kapott, rövid időn belül rohamos fejlődésnek indult. A legjobb példa erre Krk, amely teljes átalakuláson ment keresztül, mert amióta (1980-ban) felavatták az átkelőjét, beépült az ipari világba, a gazdasági vérkeringésbe: repülőtere, kikötője van, továbbá kőolajtárolói és immár LNG-terminálja is.

A társadalmi vitát élénken követő Jutarnji list újság egy érdekességgel is előrukkolt:

a Kvarner régió jelképének számító krki híd építésekor, 1976 és 1980 között számos kínai szakember is jelen volt, akik az egykori Jugoszlávia mérnökeitől sajátították el a nagy nyílású vasbeton ívhidak szerkesztésének a technológiáját, szűk fél évszázaddal később pedig már ők építették meg Horvátország impozáns műtárgyát, a Pelješac-hidat.

A cikk a Figyelő hetilap augusztus 26-i számában került publikálásra.