Beragadhat az olajár 80 dollár körül

Hosszabb távon is 80 dollár körüli hordónkénti kőolajárral és a földgáz jelenlegi magas szinten beragadó – Európában megawattóránként 100 euró körüli – jegyzésével számol Pletser Tamás – mondta el csütörtök este az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője a brókerház által tartott energiapiaci webináriumon, amelyet Varjú Péter értékpapír és derivatív kereskedési igazgató vezetett, és amelyen Kincse Áron, ugyanezen részleg üzletkötője is részt vett.

Az egekbe szökő árakat legalábbis részben éppen a globális zöldfordulat idézte elő paradox módon, hiszen – folytatta Pletser Tamás – a megújuló energia felé forduló egykori olajgigászok elhanyagolják a fosszilis kitermelés növeléséhez szükséges beruházásokat,

600-1000 milliárd dollárnyi befektetés hiányzik az iparágból, miközben a feltörekvő országok energiaínsége folyamatosan növekszik.

Az olajpiacon például már el is érte a globális kereslet a járvány előtti mértéket, amit záros határidőn belül meg is fog haladni.

A befektetői elvárásoknak megfelelően maguk a cégek is inkább szélfarmok és naperőmű-parkok vásárlására, fejlesztésére fordítják forrásaikat, hagyományos üzletágukra pedig hitelt sem igen tudnak szerezni, lévén a bankokat is az ESG-szempontok vezérlik.

Ennélfogva a kérdés nem is az, hogy miért nem esik vissza a Brent vagy a WTI, sokkal inkább arra kell magyarázatot találni, hogy miért nem emelkednek még magasabbra.

Nos, a válasz az, hogy ezt az árszintet indokolják a piacot egyre inkább uraló OPEC+ érdekei. Ha még drágább lenne ugyanis a kőolaj, akkor lendületet vehetne az amerikai palaolaj-vállalatok kitermelése, vagy a fogyasztó országokban gyorsulhatna az alternatív energiaforrások bevonása, esetleg magát a fogyasztást is visszafoghatnák.

A tengerentúli olajvállalatok ráadásul irgalmatlanul eladósodtak, ezért kerülik a csupán hosszú idő után megtérülő beruházásokat, és különböző okokból a többi OPEC-tól független kitermelő piaci jelenléte is erodálódik. Úgyhogy az elemző szerint a 2014. előtti évek térhetnek vissza, amikor az OPEC-országok és Oroszország dominálták a piacot.

Fordulat pedig nagyon nehezen érhető el, tekintve, hogy egy új beruházás a kutató fúrások megkezdésétől az üzemszerű bányászat megindulásáig akár 10 évet is igénybe vehet.

Pletser Tamás szerint amúgy idejét múlt a fosszilis kitermelők sommás megbélyegzése, mások mellett ma már joggal tekinthető klímabarát vállalatnak a Shell és a BP is legújabb projektjeik alapján. Nem az ágazatot kellene minősíteni tehát, hanem az egyes vállalatok tevékenységétől kellene függővé tenni a megítélést.

Mivel ugyanakkor az emberiségnek még legalább néhány évtizedig együtt kell élnie a környezetszennyező energiahordozókkal, addig is minimalizálni lehetne a károsanyag-kibocsátást.

A szén-dioxidnál is többszörösen szennyezőbb metán például jellemzően a kitermelés közben kiszökő gáz elfáklyázásával, illetve, ami még ennél is rosszabb, sima kiengedésével kerül a légtérbe. A mai technológia mellett azonban ezt az eljárást már mellőzni lehetne.

A még az olajipar előtt álló utolsó prosperáló évtizedekre amúgy az Erste Bank szakemberei a két már említett brit cég mellett az osztrák OMV-t és a francia Totalt említették meg kedvenceik között.

Az olajcégeken túl is vannak még ígéretes befektetések persze az energiapiacon, ám a szakértők, meglepetésre, nem az elektromos autókat gyártó, illetve a nap-, illetve szélenergiát termelő tőzsdei cégek mellett törtek lándzsát, hanem éppenséggel a nukleáris energiát tartják a legkecsegtetőbb lehetőségnek, mivel az Egyesült Államokban és Kínában is megérlelődött az a felfogás, hogy atomenergia nélkül nincs zöldfordulat. Ugyanis ez az egyetlen olyan tiszta energiaforrás, amely állandóan rendelkezésre áll, és így kiegyensúlyozhatja a hektikusan ingadozó megújulók által próbára tett elektromoshálózat-rendszert. Pletser Tamás két uránércet bányászó céget említett meg mint befektetési lehetőséget. Az egyik a londoni tőzsdén jegyzett kazah Kazatomprom, a másik pedig az amerikai Cameco Corp.