BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pofont kapott a forint, majd kisegítette a zloty

Nem gyakran hallottunk mostanában erről a fajta összefüggésről, de ma valószínűleg újra megtörtént, hogy a zloty/forint keresztárfolyam vitte a prímet a hazai devizapiacon, ezúttal a magyar fizetőeszköz javára és a lengyel kárára.

Rendesen megtaszították kereszt-árfolyamaiban a forintot a reggeli inflációs adat után, aztán az amerikai piacnyitás környékén nem várt segítséget kapott. A lengyel jegybank ötven bázispontos kamatemelése csalódást okozott, ezért a befektetők eladták a zlotyt és venni kezdték a forintot.

Fotó: ARTUR WIDAK / AFP

Normál esetben a közép-európai régió legmozgékonyabb devizái egy irányba haladnak: amikor a nemzetközi piacon erősen veszik a dollárt, akkor gyengülni szoktak, mikor a dollárt adják, akkor erősödnek. Ezúttal a dollárt épp eladták - amit az euró erősödése jelez a zöldhasú ellenében -, de csak a forint erősödik, a zloty meg zuhan. Azaz megfordult a két közép-európai deviza közti szokott korreláció. 

Ennek két egymást erősítő oka lehet. Az utóbbi időben több olyan elemzői ajánlás jelent meg, ami a zloty vásárlására és a forint eladására buzdított, és ezeket a pozíciókat ma egyes befektetők elkezdhették visszaforgatni, miután kinyitott az amerikai piac, ahol gyakran más észjárással és más ajánlások alapján közelítenek a feltörekvő devizák és a régió felé, mint az európaiak - mondta a VG-nek Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Ezt a fordulatot az okozhatta, hogy egyes befektetők keveselhették a lengyel jegybank mai 50 bázispontos kamatemelését, a magyar inflációs adat után azonban - az  éves árindex 14-éves csúcsot ért el - több olyan vélemény jelent meg a piacon, hogy a lengyelt amúgy is meghaladó magyar kamatemelések folytatódnak, és az elsőre már az MNB holnapi betéti tenderén sor kerülhet.

Ezt megelőzően a forint árfolyama a zloty ellen az idei mélypontot közelítve a 80-as szint fölé gyengült, most azonban visszakerült ez alá. Az euró ellenében a magyar fizetőeszköz a tegnapi 366-os szintekről előbb 369 környékére gyengült, majd délután gyors  erősödésbe kezdett, és visszajutott 366-ra. A zloty euró elleni árfolyama ekkor pont ennek a tükörképét mutatta: 4,586 környékéről 4,615 régiójába gyengült.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.