BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Konganak az ürességtől az Amerikából visszainduló kínai teherhajók

Egyre jobban aggasztja az Egyesült Államok hatóságait a tengeri exportszállítások visszaesése.

Két kínai tengeri fuvarozó vállalat hajói több üres exportkonténert fuvaroznak ki az Egyesült Államok két legnagyobb kikötőjéből, mint megrakottat – derül ki a CNBC 2020-as és 2021-es kereskedelmi adatokat elemző összefoglalójából. Az online portál a Los Angeles-i kikötő, a Long Beach-i kikötő, az amerikai vámhatóságok és az IHS Markit PIERS import-export adatait vette górcső alá.

Fotó: INGO WAGNER / AFP

A hongkongi székhelyű OOCL az elmúlt két évben 35 százalékos csökkenést regisztrált az áruval feltöltött konténerek számában és 104 százalékos gyarapodást az üres konténerekben, míg anyavállalata, a sanghaji székhelyű COSCO-nál 4 százalékkal nőtt ugyan a megpakolt konténerek száma, azonban ez meg sem közelíti az üres konténerek 104,6 százalékos növekedését.

„Az iparági adatok szerint az Egyesült Államok nyugati partjáról induló export 2019 óta csökkenő tendenciát mutat, ami számos tényezőnek köszönhető, többek között a piaci kereslet változásának” – közölte a hongkongi cég. „Az OOCL legfontosabb csomópontja a nyugati parton a Long Beach-i konténerterminál. Hatékonysági és költséghatékonysági okokból, ahol csak lehetséges, számos kikötőből ide irányítottuk át a rakományt, ami elkerülhetetlenül visszaeséshez vezetett a többi kikötőben” – tették hozzá.

A Long Beach-i kikötő adatainak elemzése kimutatta, hogy az OOCL-nél 3,2 százalékkal csökkent a konténertérfogatban számított amerikai export, míg a kiszállított üres konténerek mennyisége 31,6 százalékkal nőtt. Eközben márciusban újabb exportcsökkenésről számolt be a Los Angeles-i kikötő is, ahol az elmúlt 39 hónapból 37-ben zsugorodott az árukivitel.

Los Angelesben 2002 óta, Long Beachben 2009 óta a legalacsonyabb szintre esett az amerikai termékek kiszállítása.

A Szövetségi Tengerészeti Bizottság (FMC), azaz az Egyesült Államok tengeri kereskedelmét felügyelő kormányzati ügynökség a helyzetre reagálva nemrégiben bejelentette, hogy a nagy óceánjáró fuvarozók mellett a 2021-ben tevékenységüket megkezdő kisebb fuvarozók kereskedelmi gyakorlatára is kiterjeszti ellenőrzéseit.

Az amerikai kongresszus egyébként jelenleg az 1984-es hajózási törvény módosításán dolgozik, amely megtiltaná, hogy a fuvarozó az exportot visszautasíthassa, ha azt az FMC indokolatlannak minősíti. Mind a képviselőház, mind a szenátus elsöprő többséggel fogadta el a törvénytervezet előtte fekvő verzióját. A CNBC-nek nyilatkozó források szerint pedig már megkezdték a tárgyalásokat, hogy a két tervezetet összefésüljék, amelyet várhatóan Joe Biden amerikai elnök elnök is aláírna.

„Ha ezek a jelentések igazak, azt bizonyítják, hogy az amerikai farmereket - akik fáradhatatlanul dolgoznak a világ élelmezéséért – hátrányosan megkülönböztetik” – mondta John Thune szenátor, a téma szakértője a CNBC elemzése kapcsán. „Ez pedig még sürgetőbbé teszi, hogy a képviselőház is elfogadja a szenátus által egyhangúlag támogatott tengeri szállítási reformtörvényemet, amely végre segítene kiegyenlíteni exportőreink versenyfeltételeit, és több hatáskört adna a szövetségi ügynökségeknek, hogy felelősségre vonhassák a szállítmányozókat” – hangsúlyozta a szenátor.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.