BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó: a németek is részt vesznek a paksi bővítésben

Magyarország energiaellátásának biztonságát a paksi bővítés fogja hosszú távon biztosítani, és ebben jelentős német szerep várható – hangsúlyozta Szijjártó Péter hétfőn Berlinben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető mindenekelőtt a magyar–német gazdasági együttműködést méltatta, s rámutatott, hogy ezt csak tovább erősítették az elmúlt évek nehézségei, amikor a világgazdaság kétszer is a feje tetejére állt.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország energiaellátásának biztonságát a paksi bővítés fogja hosszú távon biztosítani, márpedig ebben jelentős német szerep várható.

Fotó: Szijjártó Péter / Facebook

Mint közölte, a mostani kapacitást több mint megduplázó új reaktorblokkok irányítástechnikáját egy német-francia konzorcium fogja szállítani, alapvetően a Siemens dominanciájával. Ennek kapcsán pedig üdvözölte, hogy 

az Európai Unió legújabb szankciói sem vonatkoznak a nukleáris fejlesztésekre, építkezésekre, s az említett vállalatok részt tudnak venni a paksi bővítésben.

A miniszter a hétfői berlini tárgyalásokról szólva aláhúzta, hogy a legfontosabb kérdés jelenleg az, hogy mielőbb legyen béke Ukrajnában, a háború Magyarország szomszédságában zajlik, következményei itt különösen súlyosak, legyen szó a gazdaságról, az energiabiztonságról vagy a menekülthullámról.

Meg kell állítani a háborút, minél előbb béke kell, különben nagyon nagy baj is lehet ebből, és azt hiszem, hogy ezt egyikünk sem akarhatja

– jelentette ki.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.