Megkezdődött az Északi Áramlaton keletkezett károk vizsgálata, miután négy lyuk közül hármon megszűnt a szivárgás. A svédek különleges, bonyolult merülési manőverekre is képes hajót küldtek a helyszínre, de más országok, például a dánok és nyilvánvalóan az oroszok is nyomozni fognak, hogy kiderítsék, mit történt. Utána kezdődhet a javítás – ha egyáltalán van rá mód.
A tulajdonos, a Gazprom vezette, svájci székhelyű konzorcium egyelőre nem biztos benne, hogy a vezetékeket helyre lehet állítani, az orosz parlament alsó háza, a duma energetikai bizottságának elnöke, Pavel Zavalnij szerint viszont hat hónap alatt végezni lehet a munkával. Az MIT Technology Review című internetes portál szerint azt viszont már most biztosan tudni lehet, hogy
a helyreállítás precedens nélküli kihívást jelent majd az olaj- és gázipari szektornak, és az komplex robotikát és ötletes műszaki megoldásokat igényel.
Az is szinte biztos, hogy a károk nagyon jelentősek, hiszen svéd és dán szeizmológusok mérései szerint a robbanások erőssége a Richter-skálán 2,3-es volt, ami több száz tonna robbanószernek felel meg. „Ilyen hatalmas detonációk nagyobb távolságban is károkat okozhattak a vezetéken, mint amennyiről tudunk. Lehetséges, hogy a cső már nincs is az eredeti helyén” – mondta a portálnak, Jilles van den Beukel független energetikai elemző, geológus, aki 25 évig dolgozott a Shellnél. Ahogyan mindenki, így ő is biztos benne, hogy nem véletlen balesetről, hanem megtervezett akcióról van szó.
„Ezek a csővezetékek normális esetben maguktól nem törnek szét” – hangsúlyozta.
A vezeték csövei 4,1 centi vastag acélból és 6–11 centi vastagságú betonból állnak, mindegyik szakasz súlya 24 tonna.
Az első lépés a helyzet felmérése, amelyet robotok, drónok vagy szakképzett búvárok végezhetnek. Utóbbi azonban veszélyes, mert bár a lyukas részek csupán mintegy ötvenméteres mélységben vannak, az
egész csőrendszert át kell vizsgálni, és a legnagyobb része 80–100 méteres mélységben fut.
Ilyen mélyen munkát csak mélytengeri búvárok végezhetnek, maximum tíz órában, aztán hosszú időt kell keszonkamrában tölteniük.
Ami a helyreállítást illeti, arra több opció is van Jean-François Ribet szerint, aki a monacói székhelyű, olaj- és gázvezeték javítással foglalkozó 3X Engineering munkatársa. Az első lehetőség a sérült vezetékszakaszok teljes cseréje – ez egyúttal a legköltségesebb is, hiszen az eredetivel megegyező méretű és anyagú csövekre van hozzá szükség, plusz elég erős hajódarukra, amelyek kiemelik ezeket a vízből.
A második javítási lehetőség egy olyan bilincs felszerelése lenne, amely a cső sérült szakaszait lefedi,
lényegében befoltozva a megrepedt területeket.
A csővezeték belső átmérője azonban 1,153 méter, így hatalmas bilincsekre lenne szükség, valamint egy víz alatti keszon, azaz vízzáró kamra ideiglenes telepítésére, amely körülveszi a sérült szakaszt, hogy a mérnökök dolgozhassanak benne. Olivier Marin, a 3X Engineering kutatási-fejlesztési menedzsere szerint ugyan ez lenne a „legkönnyebb megoldás”, de csak a megfelelően nagy bilincs legyártása hónapokba telik. Ráadásul nem is működik, ha túl nagy területre terjed ki a sérülés. A harmadik opció a két előbbinek az elegye: a legsúlyosabban sérült részek kicserélése és a kevésbé kiterjedt lyukak befoltozása. A negyedik, bár legkevésbé valószínű forgatókönyv új vezetékrendszer kiépítése, amely elkerüli a sérült szakaszokat; utóbbiakat pedig egyszerűen hagynák, ahol vannak.
Az esetleges helyreállítást még egy dolog bonyolítja: a kérdés, hogy az egyáltalán jogszerű lenne-e. Az Északi Áramlat-1-es és 2-őt két különböző cég működteti, amelyek közül a második ellen nemzetközi szankciókat vezettek be Oroszország Ukrajna elleni inváziója miatt. Zavalnij szerint a büntetőintézkedések valószínűleg lelassítanák a munkálatokat, mivel nehéz lenne olyan hajót találni, amelyik vállalja a szükséges felszerelések szállítását. Bármelyik megoldást választják is, az biztos, hogy a helyreállítás nehéz és költséges lesz.
