Újabb esélyt kap Venezuela, a lezüllesztett olajhatalom

A világ legnagyobb igazolt olajtartalékával rendelkező országa nem tudja élvezni a nyersanyagkincs által nyújtott előnyöket, miközben a világgazdaságnak égető szükséges lenne az olajellátás diverzifikációjára, az árakat a kínálat fel- vagy lefelé srófolásával saját szája íze szerint mozgató OPEC hatalmának ellensúlyozására. 

A 300 milliárd hordós olajkészleten ülő Venezuela maga döntötte romba két évtizede még virágzó olajiparát, a kommunista vezetők, Hugo Chávez, majd 2013-ban bekövetkezett halála után az őt követő Nicolás Maduro 

ami a win-win szituációkhoz vezetve paradicsomi állapotokat eredményezne a dél-amerikai országban. 

A külföldi olajtársaságoknak pénzük és technológiájuk volt venezuelai kőolajtermelés és -feldolgozás felfuttatásához, de Chávezék szerint túl mohók voltak, hazavitték a profitot és morzsákat hagytak a venezuelai népnek. A történet ismert, a külföldieket elzavarták, vagy maguktól szedték a sátorfájukat és hátrahagyva a termelőeszközöket, elhagyták az országot. 

Csakhogy az ott maradt technika kevés volt, az olajkutakat, finomítókat megfelelően üzemeltetni kellett volna, ahhoz pedig a szaktudás, alkatrészek és beruházások kellettek volna. Egyik sem állt a rendelkezésre, ezért a nemzetközi, (elsősorban amerikai) büntető szankciók nyomán az olajfelhozatal meredeken zuhanni kezdett, az ország legnagyobb bevételi forrása ha el nem is apadt, de búvópatakká silányult.

Az olajat jórészt a szankciókra fittyet hányó Kínába exportálták, idegen zászlók alatt hajózó tankerekkel. 

Erre komplett üzletág specializálódott, a közvetítők megszedték magukat, az amúgy is diszkont áron kínált olajért pedig egyre kevesebb pénz érkezett Caracasba, ahol Maduro és ellenzéke csatájából az amerikai támogatás ellenére sem lett rendszerváltás. 

Ráadásul a Donald Trump korábbi elnök nyíltan ellenséges volt a Maduro kormányzattal szemben, s ezzel a párbeszéd csíráját is elfojtotta. Trump megbukott, így 

Gesztusként néhány ponton enyhítettek a szankciókon, továbbá mentesítették alóluk például Maduró feleségének egyik unokaöccsét, két másik, kábítószer-csempészeten ért és elítélt unokaöccsét pedig rabcsere keretében szabadon engedték. 

A demokrácia mellett elkötelezett új Biden-kormány az ellenzékkel való kiegyezéshez kötötte az amerikai szankciók részleges visszavonását, holott a texasi palaolaj-termelés csökkenésével és az Oroszországgal kiegészült OPEC+ kartell nyílt piacbefolyásolásával szemben szükséges volt az olajárak letöréséhez mind a venezuelai, mind az iráni olajra. 

Érdekesség, hogy e két állam alanya az amerikai szankcióknak, és alapítója az öt ország által 1960-ban életre hívott OPEC-nek. Az árakat az OPEC keresletelfojtó taktikája és a geopolitikai feszültségek annyira felverték, hogy a rekordszintre emelkedett amerikai üzemanyagárak láttán, Bidenéknek az Egyesült Államok stratégiai készleteihez is hozzá kellett nyúlniuk, 200 millió hordónyi olajat felszabadítva abból. Utóbbi mennyiség azonban a hamarosan kifut, úgyhogy újabb kínálatbővítő lépések is szükségesek lehetnek. 

A legfrissebb fejlemények szerint a venezuelai rezsimnek előbb a demokratizálódás jeleit kellene felmutatnia, gesztusokat téve saját ellenzéknek és a Nyugatnak ahhoz, hogy az országba visszatérhessenek az elüldözött olajtársaságok. Amerikának az is fontos célja, hogy ellenőrzött keretek közé szorítsa vissza a venezuelai olajexportot, amely most többnyire szürke csatornákon keresztül zajlik. 

Maduro és az ellenzék képviselői között Párizsban folynak erről tárgyalások, a francia, az argentin és a kolumbiai elnök védnöksége alatt. A felek a hétvégén Mexikóban tárgyaltak újra, s meg is egyeztek a humanitárius segítségnyújtásról, a 2024-es választások megszervezéséről és politikai-gazdasági kérdésekben is párbeszédet kezdtek. Maduro pozícióit erősíti, hogy Lula brazil elnök hatalomba való visszatérésével még erősebb lett a baloldali blokk Latin-Amerikában, és saját ellenzéke is egyre enerváltabb. 

Az Egyesült Államok által Venezuela legitim elnökének tekintett ellenzéki vezér, Juan Guaidó pozíciója folyamatosan gyengül, harcostársai vagy börtönben ülnek, vagy emigrálni kényszerültek. Amíg 2019-ben még 60 ország tekintette őt Venezuela elnökének, addig e szám tíz körülire csökkent. A mögüle kihátrálók úgy látják, hogy

Guaidó, aki nem hagyhatja el az országot, a 2024-es elnökválasztásra készül, remélve, hogy az szabad és nyílt lesz, s amelyen győzedelmeskedni tud.

Bidenék már a demokratizálódás szándékát is díjaznák, ennek egyik jele lenne, hogy a Venezuelában – amerikai engedéllyel – hírmondóként ottmaradt Chevronnak fél évvel meghosszabbítják a december 1-jén lejáró mentességeit, és engedélyezik számára ottani tevékenységének bővítését és az olajkereskedelem folytatását. 

A Chevron milliárdokkal adósa a venezuelai állami olajcégnek, a PDVSA-nak, amely az Egyesült Államok három államában is üzemeltet finomítókat saját olaja feldolgozására. Ezek az amerikai üzemanyag-ellátásban fontos szerepet töltenek be. 

Amerika második legnagyobb olajvállalata a PDVSA-val közösen üzemeltetett venezuelai olajmezőin a szankciók a 2019-es elrendeléséig napi 200 ezer hordónyi olajat hozott a felszínre, míg az ország teljes termelése októberben már csak napi 717 ezer hordó volt. 

ami napi 2 millió hordó kitermelését és feldolgozását jelenti. Az ezredfordulón a kitermelés 3,5 millió hordón tetőzött, ehhez képest az idén jó ha eléri a 650 ezer hordós napi átlagot.

Washington most még ha korlátozottan is, de zöld jelzést adott a Chevronnak – és később nyilván majd másoknak is – a venezuelai visszatérésre és beruházásra. Kérdés, a nemzetközi szinten elszigetelt Madurónak megmaradt barátai meddig nyújtanak még támogatást rezsimje finanszírozásához, és mit kérnek cserébe. Az Ukrajna ellen indított háborúja miatt ugyancsak elszigetelt Oroszországtól legfeljebb elvtársi buzdításra számíthatnak, és azt is jó tudni, hogy Kína jóindulata sincs ingyen.