Szőnyeg alá söpörtük a Covidot, de a halálozást nem sikerült

A Covid szót beütve a keresőbe jó ideje már főleg kínai hírek futnak a képernyőre, és ennek a fényében jókora meglepetés érheti azt, aki sokáig nem látott európai halálozási statisztikákat, és kezébe kerül egy friss kimutatás. Az Eurostat legújabb havi kiadványa novemberi csökkenésről számol be a 2016–2019-es időszak átlagához viszonyított többlethalálozásban, de a számok mögé pillantva azt látjuk, hogy még mindig messze nem állt helyre a korábbi helyzet. Sokkal többen halnak meg, mint az előző évtized második felében, különösen egyes európai országokban. Az unió átlagában a többlet a szeptemberi 10,6 százalékról csökkent 6,7-re, az év egészében 10 százalék körül hullámzott.

A számok böngészése rengeteg kérdést vet fel azonkívül is, miért magas még mindig a halálozás egyes európai országokban.

Például úgy emlékezhetünk, hogy a skandináv országok másokhoz képest kevés áldozattal vészelték át a járványt. Az adatokban azonban azt látjuk, hogy a finneknél rosszabb a helyzet, mint szinte bárhol másutt Európai Unióban: egyötödével többen haltak meg novemberben, mint a pandémia előtti években. Ennél riasztóbb csak a ciprusi adat, 24 százalék. De nem jár messze tőle Németország sem a maga 16 százalékával, pedig emlékezhetünk rá, hogy a pandémia idején legendákat hallottunk a német kórházi ellátás minőségéről. 

Hatalmasak, és magyarázatért kiáltanak a kontrasztok is: Skandináviában például, a most rosszul álló – ráadásul a termékenységi rátában is negatív rekordokat döntögető – finnek szomszédságában idén alig van többlethalálozás Svédországban, ahol sokáig szinte semmilyen korlátozást nem vezettek be védekezésül, és ezért akkora halálozási hullámokkal fizettek, amilyenek elkerülték a többi skandináv országot. Dánia és Norvégia számai a finnek és a svédek közt vannak, de náluk is van többlethalálozás.

Ezzel szemben Bulgáriában nincs, sőt novemberben 3 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a világjárvány előtti átlag, Romániában pedig 6 százalékkal. Ezekben az országokban a koronavírus elleni védekezés gyenge volt, és keveset és lassan oltottak. Mindezért akkor súlyos árat fizettek: akkora járványhullámok söpörtek rajtuk végig, amelyek kétszer akkora halálozáshoz vezettek, mint a járvány előtt.

Ilyen meghökkentő kontrasztok láttán a miértekre kíváncsiak olvasgatásba kezdenek, hogy megtudják az okokat: Csak a legvájtfülűbbek nem adják fel rövid távon, olyan kevés az elérhető magyarázat. Nem véletlen, hogy erre a zavaros vízre az oltásellenesek is rátaláltak és rákaptak az Atlanti-óceán mindkét oldalán, és a vakcinák káros hatásainak tudják be a pandémia lecsengését követő többlethalálozást, ahogy korábban a járványhalálozást is. A többlethalálozás kulcsszavait beütve a Twitteren antivakszer posztok özöne zúdul elő.

Ami biztos nem az oka

Az antivakszerek, azaz oltásellenesek teóriáját cáfolni sokkal könnyebb, mint rátalálni a makacs többlethalálozás és a hatalmas országok közötti különbségek okaira. A járvány hatalmas kihívás elé állította a statisztikusokat és az elemzőket – hát még a politikusokat, akiknek az előbbiek hozta tények alapján kellett volna a döntéseiket meghozni, de ezeket csak sovány adagokban kapták. Sőt, az adattenger elemzése azóta sem zárult le: hatalmas nehézségeket okoznak az egyes országok eltérő statisztikai sztenderdjei, az adatháló rései, és például a többlethalálozások esetében a késve érkező és többszörösen kiigazított adatok.

Pont ezen nehézségek jelentős kiszűrését szolgálja, hogy az elemzésekhez nem az egyes országok Covid-halálozási statisztikáit használják, hanem a többlethalálozást, amely tartalmazza azokat az eseteket is, amelyeket a kórházakban nem Covidként vettek számba, vagy az olyan áttételes hatásokat is, ha valaki a járványkorlátozások miatt nem kapott időben egészségügyi ellátást. Ezek alapján 15 millió áldozatot szedhetett a koronavírus, több mint kétszer annyit, mint amennyi a hivatalos állami kimutatásokból kiderült.

A bolgár vagy a román mínuszt a halálozásokban például használhatnák érvként az oltásellenesek, hiszen például Bulgáriában alig oltottak, száz lakosra 68 oltás jutott, miközben az unió átlagában 208. Sőt még addig is működik az érvelés, ha szembeállítják őket a nagyon erőteljesen oltó Portugáliával, amelynek a mutatószáma 273, a novemberi többlethalálozásuk ugyanakkor magas, 12,8 százalék volt.

Innentől azonban már nem működik: nehéz volna az oltásokat okolni, ha rátekintünk Olaszországra, ahol a portugálokhoz szinte hasonló hevességgel oltottak, többlethalálozásuk azonban szinte nincs, vagy a hasonló helyzetben lévő svédekre, miközben az uniós átlagnál jóval intenzívebben oltó finnek halálozási statisztikája nagyon csúnya.

A finn–svéd és a többi európai kontrasztot a következőképpen magyarázta Faye Flam, a Bloomberg újságíró elemzője: A legtöbb európai országban hasonló arányban oltottak, a nagy különbségek a többlethalálozásban pedig abból eredhettek, hogy egy-egy országban milyen hatékonysággal juttatták el az oltásokat a legveszélyeztetettebbekhez, majd a delta- és az omikron-variánsok megjelenésekor a ráoltást. 

Flam egyébként arra is felhívta a figyelmet, hogy a Journal of the American Medical Association tanulmánya szerint a 2021 júniusa utáni időszakban – amikor már tömegesen elérhetők voltak a vakcinák Nyugaton – az amerikai többlethalálozás még a finnt is rendesen lekörözte. A tíz legátoltottabb amerikai állam adatai az európaiakhoz mérhetők voltak, miközben a legkevésbé oltó államokban hozzájuk képest háromszoros volt a halálozás.

– írta az elemző.

De akkor mégis, mi okozza a több halált?

A fogós kérdés, hogy ha nem a vakcinától, akkor miért halnak meg még mindig többen, és miért csak egyes országokban, miközben másutt nem. Erre nagyon kevés választ találni: az adatok még mindig érkeznek, és az érdemi feldolgozásuk és a válaszok megtalálása, úgy tűnik, várat magára. Milyen hosszabb távú hatásokkal birkóznak a Covidon átesettek, erről sokat írtak már, de statisztikai igényű és feltáró értékű elemzést nem találtunk, minden bizonnyal azért, mert nincs.

A politikai sürgetés sincs meg úgy, mint a járvány idején, amikor a döntéshozók lépéskényszerben voltak. A kivétel talán az Egyesült Királyság, ahol a fortyogó politikai katlanba az elmúlt hetekben-hónapokban a sztrájkok által is sújtott egészségügyi rendszer problémáiról szóló cikkek tömegét is bevetették. Az aránytalanságoktól hemzsegő kórházi reform szükségessége a német sajtó témái közt is szerepel, de más problémák mögé szorulva.

A briteknél a többlethalálozási statisztikák még a kontinensieknél is csúnyább képet festenek. A január 13-ával záruló héten Angliában és Walesben 17 381 ember halt meg, a többlet 2837 a pandémiát megelőző öt év azonos hetének átlagához képest. Paul Taylor, a Kelet-angliai Egyetem professzora három plusz egy tényezővel magyarázta a The Telegraph napilapnak a többletet: a továbbra is jelen lévő Coviddal, a hozzá csatlakozott influenzával és a rendkívül hosszú várakozási időkkel az angol egészségügyben. A lehetséges plusz egy tényező a sztrájk. 

Az influenzát mint jelentős régi-új tényezőt más források is emlegetik, hiszen a szigorú járványelkülönítések a pandémia csúcsain visszaszorították, de most visszatért. De az európai folyamatokat illetően ezenkívül többórás, végül a témában kevésre jutó tanulmányok és táblázatok szövevényébe gabalyodó  „gyorskutatásunk” kevés egyéb magyarázatot talált. Azonkívül, amit az Eurostat közleményei is emlegettek, de csak az év közepét illetően: a tavalyi szinte példátlan hőhullám nagyon sok ember halálához vezetett.