BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkent a román infláció, de a nyaralás továbbra sem olcsó

Romániában az év eleji gyorsulást követően mérséklődött az infláció, havi szinten már enyhe deflációt mért a statisztikai hivatal, ugyanakkor a szolgáltatások jóval drágábbak lettek.

Románia éves inflációs rátája 2024 májusában 5,1 százalékra csökkent az áprilisi 5,9 százalékról, ami a legalacsonyabb értéknek számít 2021 júliusa óta. Az élelmiszereknél és a nem élelmiszeripari termékeknél mérséklődött a drágulás. Havi szinten a fogyasztói árak májusban 0,02 százalékkal csökkentek, megfordítva az előző havi 0,08 százalékos emelkedést.

Romanian Economy as Second Quarter GDP Grows 5.3%
Fotó: Getty Images

A szolgáltatások esetében éves szinten 9,3 százalékos drágulást regisztrált a román statisztikai hivatal, ami ugyan kisebb az előző havi 10,1 százaléknál, de ez aligha vigasztalhatja a nyaralást tervező állampolgárokat. Ahogy arról a Világgazdaság beszámolt, magasabbak az árak, mint valaha a romániai tengerparton.

A gyümölcslevek és a víz ára a szokásosnál jóval magasabb, egyes termékeknél akár kétszer annyi is lehet. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy az egész kontinensen egyre többet kell fizetni az üdülésért, így egyre drágább a horvát tengerpart, de Ausztriában is mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk, és Magyarországot sem kerülte el a trend.

Románia és Magyarország – a GDP-n túl

Gyakorlatilag Dunát lehet már rekeszteni a „Románia lehagyta Magyarországot” cikkekkel – amelyekben ráadásul közös, hogy egyetlen mutató vizsgálata alapján tesznek sommás megállapításokat. De mi a valóság, tényleg fejlettebb már sokszor „lesajnált” szomszédunk, vagy azért nem eszik olyan forrón azt a bizonyos kását? – teszi fel a kérdést Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior makrogazdasági elemzője.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.