Francia választás: nem beszélnek róla, de igazából Le Pen és a Nemzeti Tömörülés nyert – elmagyarázzuk, hogyan győzött mégis a baloldal

Nagyjából egy hete ismert az előrehozott francia parlamenti választás végeredménye. Erről a Világgazdaság is sokat írt, a kormányalakítás nehézségeiről pedig rendszeresen beszámolunk.

A kétfordulós francia választás – amelyet arra hivatkozva írt ki Emmanuel Macron elnök, hogy a júniusi európai parlamenti választásokon Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése átütő sikert aratott, miközben a centristák elveszítették a támogatottságukat – mandátum szerint a következő eredménnyel zárultak:

• az Új Népi Front (baloldal) 182,
• az Esemble (Macron-féle centristák) 168,
• a Nemzeti Tömörülés és szövetségesei (Marine Le Pen és Jordan Bardella nacionalista mozgalma) 143

helyet szerzett a nemzetgyűlésben. Vagyis az első fordulót utcahosszal megnyerő, a voksolás abszolút esélyesének számító Nemzeti Tömörülés a július 7-i második fordulóban csupán a harmadik helyet szerezte meg, ezzel pedig kiszorult abból a lehetőségből, hogy kormányt alakíthasson, vagy kormányzati tényező legyen.

Francia választás: igazából Le Pen és a Nemzeti Tömörülés nyert

Mindez abszolút meglepetés, hiszen nem volt olyan közvélemény-kutatás, amely ne Marine Le Pen pártját hozta volna ki nyertesnek. Ehhez képest végül a baloldal és a centristák is több képviselőt juttathattak a törvényhozásba. Ez azonban nem feltétlenül tűnik arányos és igazságos eredménynek, sőt. Ugyanis a leadott szavazatok (első és második forduló) alapján a Nemzeti Tömörülés és szövetségesei fölényes sikert arattak a francia választáson.

A francia választópolgárok felhatalmazása egészen más képet mutat, mint a mandátumok megoszlása, ahogy ez alább is látható. Az első adat az első forduló, a második a második végeredményét mutatja a leadott szavazatok száma szerint.

• Az Új Nép Front 9,042 (28,21 százalékos támogatottság) és 7,039 millió (25,8 százalék),
• az Esemble 6,82 (21,28 százalék) és 6,691 millió (24,53 százalék),
• míg a Nemzeti Tömörülés 10,647 millió (33,21 százalék) és 10,109 millió (37,06 százalék)

voksot gyűjtött. Vagyis éppen fordított a sorrend, mint a képviselőknél, és Marine Le Pen mozgalma kapta a legnagyobb támogatást a franciáktól. Hiába, ez az erőviszony mégsem tükröződik a parlamenti helyek elosztásában. nemhogy a kormányban nem szerez pozíciót, a harmadik helyre szorult a nemzetgyűlésben.

Arról, hogy ennek mi az oka, Soós Eszter Petronella politológust, Franciaország-szakértőt kérdeztünk. 

Elmagyarázzuk, hogyan győzött mégis a baloldal Franciaországban

Ő először is arra hívta fel a figyelmet, hogy a francia választási rendszer egy többségi, ráadásul abszolút többségi rendszer. Ez azt jelenti, hogy nincs arányos ága, csak egyéni képviselőket választanak, szám szerint 577-et. Ezt használják 1958 óta, kivéve az 1986-os választásokat.

A francia rendszer annyiban tér el a brit rendszertől, hogy nem elégszik meg azzal, ha valaki egy szavazattal többet szerez az ellenfelénél, hanem kikényszeríti az abszolút többséget, azaz az 50 százalék, plusz egy szavazatnyi előnyt. Az első fordulóban csak így lehet mandátumot szerezni, ami egyúttal azt is maga után vonja, hogy nincs második forduló az adott körzetben.

Amennyiben viszont nincs abszolút többség az első fordulós szavazáskor, akkor a másodikban már a legtöbb szavazatot szerző jelölt nyer. Csakhogy mivel általában két jelölt jut a második fordulóba (ritkábban három-négy), illetve gyakoriak a visszalépések is (ahogy ezt ezúttal is láthattuk), a második fordulóban is gyakran születik abszolút többség. Ennek következményeképp a képviselők többségéről elmondható, hogy nagy a legitimációjuk, hiszen a leadott szavazatok abszolút többségét bírják.

Ez lenne tehát a francia választási rendszer nagy vívmánya, csakhogy Soós Eszter Petronella rámutatott, éppen ez most nem látszik, mert ebben a pillanatban három nagy tömb jött létre. A francia választási rendszer pedig jellemzően bipolarizált, kétpólusú pártrendszert hoz létre, és alapvetően azoknak a pártoknak kedvez, amelyek szélesebb szövetséget tudnak kialakítani maguk körül, különösen a második forduló előtt.

A Nemzeti Tömörülés nagy gondja történetileg, hogy szűk, alig létező a szövetségi hálója, bár most a Ciotti-féle republikánusok egyfajta fordulatot azért jelentenek ebben. A többi párt viszont a köztársasági front keretében – ha máshogy nem – technikai koordinációt végre tud hajtani. Most is ez történt, bár ez a koordináció csökkenő mértékben volt hatékony, mint korábban. Ne felejtsük el, azért 89-ről 143-ra nőtt a Nemzeti Front képviselőinek a száma – értékelt. Egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy a többségi rendszereknek – és ez az abszolút többségire éppen úgy igaz, mint az egyszerű többségi britre és amerikaira –

A többségi rendszerek ugyanis jellemzően az egyszerűséget, a képviselő és a körzet választói közötti személyes kapcsolatot, a személyes beágyazottságot és főleg az erős és stabil kormánytöbbség kialakulását tartják szem előtt.

Viszont a legérdekesebb fejlemény, hogy a választási rendszer jelenleg nem a szokásos kimeneteket mutatja fel Franciaországban: nem kétpólusú a pártrendszer, és stabil kormánytöbbség sem jött létre. Az elemző ugyanakkor azt is aláhúzta, hogy mindez nem a választási rendszer okán, hanem annak ellenére történt.

Mindez pedig pillanatnyilag azt valószínűsíti, hogy bár Marine Le Penék kormányra kerülését el lehetett odázni, elhúzódó kormányválság következhet, amelyet Macron elnök ügyvezető kormányzással bekkelhet ki.