A kínaiak spórolásába mások rokkannak bele

Kakukktojásnak tekinthető a kínai gazdaság a globális topligában. Míg más jelentős gazdaságokban a fogyasztás a bruttó hazai termék (GDP) 50-75 százalékát adja, Kínában csupán a 40 százalékát. A fennmaradó rész lényegében beruházás és export. A krónikus alulfogyasztás csak látszólag pekingi belügy, valójában a világgazdaság egészének egyik kínzó problémáját testesíti meg. 

Amit a kínai vállalatok nem tudnak eladni a kínai fogyasztóknak, azt exportálják. Ennek eredménye az évi  900 milliárd dolláros kereskedelmi többlet, ami a globális GDP 0,8 százalékának felel meg. Kína többlete az Egyesült Államokkal szemben 49 milliárd dollárral nőtt 2019 óta, 72 milliárd dollárral az Európai Unióval, 74 milliárd dollárral Japánnal és körülbelül 240 milliárd dollárral a világ többi részével szemben. 

– véli Logan Wright, a Rhodium Group amerikai kutatócég Kína-szakértője. Hozzátette: miközben Kína a világ fogyasztásának mindössze 13 százalékát képviseli, a beruházások terén 28 százalékos a részesedése. Ám ennek a beruházási volumennek csak akkor van értelme, ha Kína elveszi más országok piaci részesedését, életképtelenné téve azok feldolgozóiparát.  

Ha a kínaiak európai szinten fogyasztanának, akkor a háztartások éves kiadásai 6 700 milliárd dollárról 9 000 milliárd dollárra ugranának. A különbség a globális kereslet 2 százaléka.

A kínai jövedelmek rendkívül egyenlőtlenek, és mivel a gazdagok kevesebbet költenek a jövedelmükből, mint a szegények, ez automatikusan csökkenti a fogyasztást. Kínában a háztartások felső 10 százaléka rendelkezik az összes megtakarítás 69 százalékával. 

Más országok úgy kezelik ezeket az egyenlőtlenségeket, hogy megadóztatják a gazdagokat, s támogatásokkal, valamint a közegészségügy és az oktatás révén növelik az alsó- és középosztály vásárlóerejét. Nem így Kínában, ahol az adóbevételek mindössze 8 százaléka származik személyi jövedelemadóból, míg a forgalmi adók 38 százalékot képviselnek. 

ami arra kényszeríti a szegény és közepes jövedelmű családokat, hogy a rendelkezésre álló jövedelmükből többet költsenek mindkettőre. A nyomott bérek és a kamatlábak visszafogják a háztartások jövedelmét és kiadásait, miközben növelik az állami tulajdonú vállalatok nyereségét.  

Másfél évtizede felmerült a beruházások és a fogyasztás makroszintű egyensúlyba hozásának az igénye. Ám hamar feledésbe merült. Hszi Csin-ping elnök végül az ellenkező irányba ment: növelte a gazdaság feletti állami ellenőrzést. Továbbá a függetlenség és önállóság jegyében a minél nagyobb termelés és az import minimalizálása a cél, míg

Annál is kevésbé, mert a kínai elnök szerint a háztartások fiskális támogatása jólétet és lustaságot szülne.

Kína minden piacon csak eladni akar, de nem vásárol. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok, Kanada és az Európai Unió után Mexikó, Chile, Indonézia és Törökország is védővámokat fontolgat a kínai dömping megfékezésére.