BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Sounion tartályhajó

Hiába támadnak a húszik, a keresleti aggodalmak a mélybe rántják az olaj árát

Görög lobogó alatt hajózó olajszállító tankert ért támadás a Vörös-tengeren, az olaj ára viszont a keresleti aggodalmak miatt már napok óta ereszkedik.

Lángokban állva hánykolódik a Vörös-tengeren a Sounion tartályhajó, amelyet jemeni húszik támadtak meg. A hivatalos közlemény szerint a görög lobogó alatt közlekedő hajó csupán „kisebb károkat” szenvedett, ugyanakkor az ország hajózási és szigetpolitikai minisztere, Hrisztosz Sztilianidész a támadást „a nemzetközi jog szabályai kirívó megsértésének” minősítette. 

A legénység 25 tagja biztonságban van, a támadás nagyjából 77 tengeri mérföldre nyugatra történt a jemeni El-Hudajda kikötőtől.

A tanker sodródik, a legénység felméri a károkat, és ezt követően folyathatja útját – közölte a hajót üzemeltető Delta Tankers.

A támadást egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára, de

szinte biztos, hogy a jemeni húszi lázadók akciója volt.

Ők ugyanis számos csapást mértek kereskedelmi hajókra, így fejezve ki szolidaritásukat a palesztinokkal. Az incidens ugyanakkor nem zavarta meg a közel-keleti olajszállításokat, és az olajár sem lőtt ki.

Sounion tartályhajó
Csupán „enyhe károkat” szenvedett a tanker  / Fotó: Tehran Times/ X

Merre tovább, fekete arany?

A vörös-tengeri támadás sem okozott tehát trendfordulót az olajpiacon, mi több

a Brent ára huzamosabb ideje esik: míg augusztus közepén még több mint 82 dollárt kellett fizetni az északi-tengeri olajfajta hordójáért, mára 76 dollárra esett a kurzus.

 

A piaci mozgást alapvetően a globális keresleti kilátások körüli aggodalom határozza meg, annak ellenére is, hogy az Egyesült Államok üzemanyag-készletei csökkentek. A világ legnagyobb olajfogyasztójának számító országban ugyanakkor a vártnál kevesebb új munkahely jött létre, a második legnagyobb gazdaságban, Kínából pedig szintén gyenge gazdasági adatokat jelentettek.  

Az OPEC+ is léphet, a befektetők arra számítanak, hogy az olajkartell feloldja az önkéntes kibocsátáscsökkentést októberben, tehát növeli a kínálatot, ami szintén csökkentheti az árakat.

Rögös az út felfelé

Ugyan az izraeli háborúval kapcsolatos félelmek enyhültek, mivel az Egyesült Államok, Izrael, és a Hamász fegyverszünete valamivel közelebb került, a harcok folytatódnak továbbra is. Miután a fegyverszünet esélye nő, a befektetők kiárazzák a geopolitikai kockázatok egy részét. Az Egyesült Államokból viszont egyelőre nem sok biztató jel érkezik, így az olajár emelkedési lehetőségei igen korlátozottak – mondta Yeap Jun Rong, az IG piaci stratégája. 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.