BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
August,8,,2019,Mountain,View,/,Ca,/,Usa,-

Rekordközeli összeget költenek az amerikaiak az iskolakezdésre

Sokan keresik az akciókat, pedig van iskolaszer, ami olcsóbb, mint 2019-ben.

Horribilis összegbe kerül az iskolakezdés világszerte, így az Egyesült Államokban is. A kiskereskedelmi szövetség (National Retail Federation – NRF) adatai szerint tavaly rekordösszeget, 41,5 milliárd dollárt költöttek erre az Egyesült Államokban, ami családonként átlagosan 890 dolláros kiadást tett ki. (Egy dollár 354,2 forint.)

August,8,,2019,Mountain,View,/,Ca,/,Usa,-
Drága mulatság az iskolakezdés, sokan keresik az akciókat az Egyesült Államokban is / Fotó: Shutterstock

Tavaly ráadásul nem is kevéssel: 12 százalékkal döntötte meg az iskolakezdés költsége a korábbi, 2021-es csúcsot. Ebben természetesen szerepet játszott az évekig magas infláció is, de elsősorban a fogyasztói optimizmus hajtotta, mert az amerikai bíztak az erős munkaerőpiacban, az áremelkedések ütemének lassulásában és a világ legnagyobb gazdaságának ellenálló képességében.

Tanszereket venni muszáj

Idén már valamivel visszafogottabbak az amerikaiak, hiába kúszott le 3 százalék alá az infláció júliusban. Az NRF ennek ellenére arra számít, hogy az idei iskolakezdésre országszerte költött összeg a második legmagasabb lesz, eléri a 38,8 milliárd dollárt – ami családonként 874,68 dollárt tesz ki.

A CNN amerikai hírtelevízió szerint fontos jelzés lesz, hogy beválnak-e a szervezet reményei, mert nemcsak azt mutatja meg, hogyan állnak az amerikaiak a költekezéshez hónapokkal az elnökválasztás előtt, hanem azt is, mennyire egészséges egészében a fogyasztás hajtotta amerikai gazdaság.

Úgy tűnik, még mindig elég sokan készek költeni

– fejezte ki reményét Mark Mathews, az NRF kutatási igazgatója.

Az iskolakezdés különleges

Az év más időszakaiban az olyan tételek, mint az írószerek, ruházati és elektronikai cikkek a nem alapvető kiadások körébe tartoznak, és éppen ezek, valamint a nagy összegű vásárlások terén tapasztalták az utóbbi időben a legnagyobb visszaesést.

Az iskolakezdés költsége az Egyesült Államokban
 

Az iskolakezdés azonban ebből a szempontból különleges esemény. „Ha az ember főiskolára küldi a gyerekét, akkor bútorokat kell vennie, hogy berendezze a szobáját a kollégiumban. Cipőt is kell vennie, mert a gyerekek egyfolytában nőnek” – magyarázta a különbséget Mathews.

A fogyasztók azonban így is igyekeznek spórolni,

az NRF felmérései szerint 41 százalékuk kifejezetten keresi az akciókat.

A Deliotte kutatásában a megkérdezettek 70 százaléka a magasabb árak miatt kevesebbet szándékozik költeni az idén az iskolakezdésre, 47 százalékuk pedig arról panaszkodott, hogy kevesebb az elkölthető pénze.

Az árucikkek egy része már olcsóbb

Az inflációt szerencsére újabban inkább a szolgáltatási szektor hajtja, az ellátási láncok helyreállásának köszönhetően az árucikkeknél lassul, esetenként vissza is fordult az árak növekedése.

August,8,,2019,Mountain,View,/,Ca,/,Usa,-
Az inflációt már elsősorban a szolgáltatás hajtja, az árucikkek egy része lassabban drágul / Fotó: Shutterstock

Igaz ez az iskolaszerek egy részére is, a Circana piackutató vizsgálata szerint 

olyasmik is vannak, amelyek már olcsóbbak, mint 2019-ben, a koronavírus-járvány előtt.

Adataik szerint az öntapadós jegyzettömbök ára 22, a papíré 20, a zsírkrétáé 19, a ceruzáké pedig 13 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor. A zsírkréták és az öntapadós jegyzettömbök még a 2019-hez képest is 7, illetve 12 százalékkal olcsóbbak, míg a többi kategória azóta legalább 11 százalékkal drágult.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.