BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Vlagyimir Putyin rokona egyre nagyobb befolyásra tesz szert az orosz kormányban

Az orosz elnök unokahúga Anna Putyinaként született, majd házassága után Anna Civiljeva néven tevékenykedett az üzleti életben. Tavaly Putyin rokonai közül elsőként kormányzati pozíciót kapott: az elemzők szerint hatékonyan dolgozik, így egyre fontosabb szereplő, miközben a férje is miniszter lett.

Anna Civiljeva az orosz elnök első rokona, akinek Vlagyimir Putyin nyilvánosan kormányzati pozíciót adott. Putyin unokahúga júniusban az Orosz Föderáció védelmiminiszter-helyettese lett, most, a hét végén katonai államtitkárrá nevezték ki.

Anna Civiljeva és férje hatékonyságuk miatt egyre jelentősebb szereplők / Fotó: AFP

Míg korábban csak a katonák lakhatását és szociális ellátását felügyelte, most ő a legfőbb tárgyalópartner a védelmi tárca és a parlament között minden katonai vonatkozású jogszabály ügyében, továbbá ő irányítja a minisztérium bürokratikus gépezetét. 

Források szerint az 52 éves Civiljeva jobb és közvetlenebb kapcsolatot élvez Putyinnal, mint sok felettese a védelmi minisztériumban. Befolyásos politikai szereplőnek számít, például rendszeresen négyszemközti munkamegbeszéléseket folytat az orosz vezetővel, valamint állandó vendége a nem hivatalos rendezvényeknek és összejöveteleknek.

Orvosból államtitkár

A házassága előtt Anna Putyina nevet viselő nő pszichiáterként dolgozott az 1990-es években, majd Vlagyimir Putyin hatalomra jutása után Moszkvába költözött, ahol orvosi berendezések kereskedelmével kezdett foglalkozni. Itt ismerkedett meg férjével, Szergej Civiljevvel, akivel 2007-ben házasodtak össze.

A korábbi katonatiszt, majd üzletember a feleségével együtt a Kolmar nevű, szénbányászattal foglalkozó vállalat társtulajdonosa lett. Hatékony működésük miatt Szergejt 2018-ban kinevezték a Kemerovói régió kormányzójának, majd idén májusban energiaügyi miniszter lett.

Anna Civiljeva tavaly áprilisban került a katonák megsegítésére létrehozott állami alap élére, ahol munkájával Putyint is lenyűgözte. A Bloomberg forrásai kemény tárgyalópartnernek jellemezték, aki jól használja a közösségi médiát. Putyin ritkán beszél a családjáról, és rokonai eddig nem jutottak politikai szerephez.

A családtagok általában állami vállalatnál jutottak vezetői állásokhoz, vagy egy magáncégben lévő cégben szereztek részesedést. A hírügynökségnek nyilatkozó elemzők, bennfentesek szerint Szergej Civiljev és Anna Civiljeva hatékonynak bizonyult, így Putyin unokahúga elsőként kapott kormányzati pozíciót.

Személycserék

Putyin számos minisztert és katonai vezetőt menesztett az elmúlt években, az orosz–ukrán háború 2022-es kirobbanása óta pedig még több tisztviselőt és tisztet cserélt le. Az orosz elnök igyekszik megbízható segítőkre támaszkodni, így az elmúlt hónapokban több személycserét is végrehajtott. 

Például májusban kinevezte egykori testőrét, Alekszej Djumint az államtanács titkárának. Djumint nemrég azzal bízta meg Putyin, hogy legyen a szeme és a füle a kurszki fronton, és mindenről részletesen tájékoztassa. Djumin előléptetése azután következett, hogy Putyin menesztette régi szövetségesét, Szergej Sojgut a védelmi minisztérium éléről, és helyére a közgazdász-végzettségű Andrej Belouszov került. 

A lépés azzal magyarázható, hogy a szankcióálló hadigazdaság tervezői sokkal jobban teljesítettek, mint az orosz katonai elit, így a hadsereg helyrepofozására Belouszov megfelelő embernek tűnik. Ugyanakkor több régi és hatékony munkatárs is a helyén maradt: Elvira Nabiullina, az orosz központi bank vezetője több mint egy évtizede dolgozik együtt Putyinnal.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.