BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már nem „kapzsi vadállat” az infláció, de azért óvatosnak kell maradni

Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke szerint az Európai Központi Bank döntéshozóinak ébernek kell maradniuk még akkor is, ha a fogyasztói árak növekedése a jövő év végére 2 százalékra lassul.

„Ha az idei és a jövő évi inflációs képet nézzük, akkor azt feltételezzük, hogy legkésőbb 2025 végére elérjük a kitűzött célt” – mondta Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke az intézmény szombati frankfurti nyílt napján. Hozzátette: „De azt is tudom – és sajnos az inflációnál ez a helyzet –, hogy figyelnünk kell, mert sok olyan dolog van, mint például az energiaárak, amelyeket központi bankként nem tudunk kontrollálni.”

Deutsche Bundesbank "Annual Report 2023" News Conference
Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke / Fotó: Alex Kraus

A német jegybankár két nappal azután beszélt, hogy az Európai Központi Bank (EKB) június óta másodszor is csökkentette a kamatlábakat, és megerősítette a gazdasági előrejelzéseket, amelyek szerint jövőre átlagosan 2,2, 2026-ban pedig 1,9 százalékos fogyasztói árnövekedés várható.

Nagel, aki az EKB kormányzótanácsának óvatosabb tagjai közé tartozik, azt mondta, hogy az infláció korábban „kapzsi vadállat” volt, de ma már nem lehet így leírni.

Az EKB elnöke, Christine Lagarde tegnap azt mondta, hogy az Európai Központi Bank nyitott a kamatcsökkentés megfontolására októberben, ha a gazdaság komoly visszaesést szenved el – bár a következő átfogó információk csak a következő ülésen lesznek elérhetők. „Rengeteg előrejelzési adatunk van, és közben is kapunk adatokat – mondta Lagarde újságíróknak Budapesten, ahol részt vett az euróövezet pénzügyi vezetőinek találkozóján. – Mindent megvizsgálunk, és ha jelentős változás történik az alapállapotunkhoz képest, újraértékeljük.” 

Euro-Area Growth Will Be Muted, But Inflation Is Set to Slow |
Fotó: ECB

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.