BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Makaó

Makaó: ezentúl Kína-barát vezető osztja a lapokat

Egy Peking által támogatott, volt legfelsőbb bíró lett a kaszinóközpont új vezetője. Kína célja, hogy Makaó kevésbé függjön a szerencsétől.

A szerencsejáték-központ Makaó egy Peking által támogatott korábbi legfelsőbb bírót választott új vezetőjévé, ami elemzők szerint fokozhatja a kínai hatóságok azon törekvését, hogy a volt portugál gyarmat diverzifikálja gazdaságát, kevésbé függjön a szerencsejáték-ágazattól.

Makaó
Makaó: Peking a Las Vegas-i modell irányába terelgetné a szerencsejáték-ipart / Fotó: Imaginechina via AFP

A Pekingben és Portugáliában tanult Sam Hou Fai decemberben lép hivatalba, miután vasárnap 394 szavazattal, ellenjelölt nélkül választották meg a 400 tagú, többnyire Peking-barát politikusokból és üzletemberekből álló, a makaói lakosság kevesebb mint 1 százalékát képviselő választási bizottságban. A leköszönő makaói kormányfő, Ho Iat Seng augusztusban jelentette be, hogy egészségi okokra hivatkozva nem pályázik a második ciklusra. 

Összhangban Pekinggel 

A 62 éves Sam több mint két évtizeden át volt Makaó legfelsőbb bíróságának elnöke, és Peking által preferált jelöltnek számított. A Hongkongot és Makaót felügyelő pekingi képviselet vasárnap hazafiként méltatta Samet. A bíróból lett politikus korábban már felhívta a figyelmet a szerencsejáték-szektor „vad terjeszkedésére”, összhangban egyébként a hivatalos pekingi irányvonallal. 

Sam tisztában van azzal, hogy Kína mit akar Makaótól 

mondta a Financial Timesnak Ben Lee, szerencsejáték-szakértő, az IGamiX Management and Consulting ügyvezető partnere.

Sam az első olyan vezető lett Makaó posztkoloniális történelmében, akinek nincs erős üzleti háttere vagy kapcsolatai, mint elődeinek. A volt bíró „nyilvánvalóan nem kötődik a Makaót uraló hagyományos családokhoz”, ami „hatalmas előnyt jelent, és meghatározó fontosságú a terület gazdaságának diverzifikálását célzó Kína számára” – tette hozzá Lee.

CHINA-MACAO-CHIEF EXECUTIVE DESIGNATE-SAM HOU FAI-ELECTED (CN)
Sam Hou Fai– Kínához kötődik, nem a makaói bizniszhez / Fotó: Hszinhua via AFP

Makaót súlyosan érintette a világjárvány. Kína szigorú utazási korlátozásai elzárták a várost a szerencsejáték-turisták áradatától. Peking 2021-ben széles körű offenzívát indított a szerencsejáték-szektor ellen, részben azért, hogy megfékezze a területről történő tőkekiáramlást. Makaó az egyetlen olyan hely Kínában, ahol a szerencsejáték legális.

A szigorítás és a határozottabb szabályozási felügyelettel való fenyegetés nagy csapást mért Makaó hat nagy kaszinóüzemeltetőjére, köztük az amerikai tulajdonú 

  • Las Vegas Sands, 
  • MGM és 
  • Wynn óriásvállalatokra.

 

A kampány részeként a hatóságok a „junketekre”, a promóterekre csaptak le, ők szervezik (szervezték) a gazdag kínaiak VIP-utazásait Makaóra. Letartóztatták a város két legnagyobb junketüzemeltetőjének vezetőjét, pénzmosással és illegális szerencsejátékkal vádolva őket.

A szerencsejáték-bevételek az idén őszre a járvány előtti szint 130-140 százalékára álltak vissza. Ugynakkor a szektor szempontjából kulcsfontosságú VIP-szegmens a JPMorgan elemzői szerint csak a pandémia előtti szint 30-35 százalékán szerénykedik. A teljes bruttó szerencsejáték-bevétel 2024-re várhatóan csak a 2019-es szint mintegy 80 százalékát éri el – becsülte a befektetési bank. 

Makaó a Las Vegas-i receptet követné 

Kína egyre inkább abba az irányba terelgeti Makaót, hogy a Las Vegas-i példát követve diverzifikálja gazdaságát a nemzetközi rendezvények átcsábításával. Makaó legnagyobb kaszinóüzemeltetői – a szerencsejáték-engedélyük tavalyi megújításának feltételeként – vállalták, hogy a következő évtizedre tervezett összesen 15 milliárd dolláros beruházásaik túlnyomó többségét nem szerencsejáték-tevékenységekbe, hanem kongresszusok és kiállítások megrendezésébe fektetik. 

Turisztikai és szerencsejáték-iparunk egy ideig rendezetlenül fejlődött és vadul terjeszkedett

– mondta Sam augusztusban, amikor bejelentette jelöltségét. „Ha csak egy domináns iparág van, az nem előnyös Makaó hosszú távú fejlődése szempontjából” – tette hozzá. 

A régiónak azonban komoly kihívás a diverzifikáció. A kormány bevételei továbbra is nagymértékben függnek a 35 százalékos szerencsejáték-adótól – jegyezte meg David Green, a Newpage Consulting alapítója, a makaói kormány korábbi tanácsadója. Makaónak a Fülöp-szigetek és Szingapúr növekvő regionális versenyével is szembe kell néznie – tette hozzá. 

Makaó gazdasága még mindig nagymértékben függ a kínai turistáktól, s ez kiszolgáltatottá teszi a pekingi politikai áramlatoknak

– mondta brit lapnak Aras Poon, az S&P Global Ratings társigazgatója.

A szerencsejáték-üzemeltetők bevételei a közelmúltban a kínai nemzeti ünnep egyhetes időszaka alatt jelentősen megugrottak. Ez összefüggésben áll azzal, hogy a pekingi vezetés ígéret tett a gazdaság élénkítésére. 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.