BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Piszkosul elszálltak a fizetések Szerbiában, Belgrád óvárosában már bőven félmillió fölött van a nettó

Szerbiában is már meghaladta a háromszázezer forintot a nettó átlagbér.

Szerbiában az augusztusi nettó átlagkereset 96 649 dinár, mintegy 333 400 forint volt, a városok és települések bérszínvonalában ugyanakkor óriási eltérések vannak – írja a szerbiai Blic.

fizetések
Piszkosul elszálltak a fizetések Szerbiában, Belgrád óvárosában már bőven félmillió fölött a nettó / Fotó: Shutterstock

A lap szerint a legmagasabb fizetések Szerbiában a belgrádi Stari Grad településrészen vannak, ahol az átlagbér 170 304 dinár volt augusztusban,

ez 587 550 forintnak felel meg.

A legalacsonyabb fizetést Bojnikban jegyezték fel, a Nistől délnyugatra található településen egy munkavállaló átlagosan és 64 355 dinárt, 222 ezer forintot vihet haza havonta.

Belgrádban több mint 400 ezer forint a nettó átlagbér

Az ország statisztikai hivatalának adatai szerint  a régiókat tekintve a legmagasabb átlagot Belgrádban, 121 932 dinárral (420 665 forint) regisztrálták, ezt követi a Vajdaság 91 575 dinárral (316 933 forint), Dél- és Kelet-Szerbia 83 292 dinárral (287 357 forint), míg a legalacsonyabb az átlag Sumadijában és Nyugat-Szerbiában, 81 254 dinár (280 326 forint).

A városok és önkormányzatok megfigyelése szerint a több mint 100 ezer dináros  (345 ezer forint) átlagfizetést 11 belgrádi település érte el, nevezetesen Vozdovac, Zvezdara, Zemun, Lazarevac, Novi Beograd, Palilula, Rakovica, Savski Venac, Stari Grad és Cukarica, valamint Belgrádon kívül

  • Újvidék,
  • Bor, 
  • Majdanpek,
  • Nis község, 
  • Mediajana.

A legalacsonyabb, 70 ezer dinár alatti jövedelmű helyek listáján egy tucat település szerepelt, köztük az említett Bojnik mellett Vlasotince, Libane, Crna Trava, Gadzin Han, Vranjska Banja, Vladicin Han.

Az összehasonlítás kedvéért, 2024 első fél évében Magyarországon a nettó átlagkereset 422 ezer forint volt, a budapesti átlag pedig 512 ezret tett ki. Ennél nagyobb lehetett azonban bizonyos kerületekben, a 12.-ben már egy millió fölött van a bruttó átlagkereset, ami megközelítőleg 670-700 ezer forintos nettó átlagbért takarhat.

 

 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.