Miért szoríthat ki a Heineken?

A hét elején napvilágot látott a Heineken nevében cselekvő leányvállalat, az Amstel Sörgyár Rt. Brau Union Hungária Sörgyárak Rt.-re vonatkozó - immáron a PSZÁF által már jóváhagyott - vételi ajánlata. Az ajánlat megtételének módját és legfőképp az ajánlati ára összegét kifogásolók számára tehát érdemben csak egy kérdés maradt nyitva: miért és hogyan szoríthatja ki a kisbefektetőket e jogilag igen kacifántos helyzetben a Heineken-érdekkör. A tőzsdei kivezetést, illetve a zárt társasággá alakítás szándékát a holland szakmai befektető már többször, több fórumon kinyilvánította, az azonban az előállt helyzetben első olvasatra nem volt lehetséges. Megoldást pedig csak a sokadik olvasat hoz.

A jogászi leleményt felvonultató, és a piac számára precedens értékű gyakorlatot jelentő helyzet megértéséhez érdemes a vonatkozó felügyeleti határozatból kiindulni. Ez ugyanis kimondja, hogy az Amstel befolyást szerzett a Brau Union Hungáriában, rögzíti ugyanakkor azt is, hogy tulajdona nem áll fenn, és szavazati joggal sem rendelkezik. A PSZÁF tehát jelen esetben újdonságot jelentő jogértelmezésre szánta el magát, amit nyilván a szerződő felek rendhagyó megállapodása tett szükségessé. A tőkepiaci törvény (tptv.) által nevesített befolyási formákon túlmenően - egy a jogszabályban tételesen nem szereplő - befolyásszerzési módot határozott meg. Mint ismeretes, az Amstel és a Brau Hungáriát eladó Brau AG között a német jogban Stimmbingungként ismert megállapodás született, amelyben a Brau AG vállalja, hogy szavazatát csak az Amstellel egyetértésben gyakorolja, ezáltal voltaképpen vétójogot alapítva. A szerződő felek akaratát vizsgálva nyilvánvalóvá válik, hogy a befolyás megvalósult, még ha atipikus formában is.

Érdekes kérdést vet fel azonban a szankció, illetve a vázolt helyzeten alapuló kiszorítás lehetősége. A jogellenes befolyásszerzés szankciójaként a tőkepiaci törvény elidegenítési kötelezettséget és a szavazati jogok szüneteltetését mondja ki, amit a felügyelet gyakorlata az ajánlattétel lehetőségének felajánlásával is kiegészít. Jelen esetben azonban az előző két szankció értelmezhetetlen, hiszen a tulajdoni és a szavazati jog változatlanul a Brau AG kezében maradt, az ajánlatot pedig a felek már meg is tették. A felügyeleti határozat így ki is jelenti, hogy "a tptv. által idézett jogkövetkezmények ez esetben nem alkalmazandók".

Ezzel azonban választ kell találnia arra a kérdésre is, hogy a speciális szankció nélkül hagyott jogellenes befolyásszerzési megállapodások miért nem semmisek. A tptv. fő háttérszabályának tekinthető polgári törvénykönyv ugyanis semmisnek mondja ki az olyan szerződéseket, amelyek jogszabályba ütköznek, kivételt csak abban az esetben enged, ha arról speciális jogszabály (például tptv.) rendelkezik. Első látásra azonban a fő szabály kivételének tekintett tptv. kivétele ismételten a fő szabály alapján lenne megítélhető. A felügyelet igazát minden bizonnyal az támasztja alá, hogy a tptv. esetében a jogalkotói szándék a tőkepiaci ügyletek sajátosságára való tekintettel általánosan eltekint jogellenesség esetében a semmisségtől, és egyedi szankciókat (így például bírságot) tesz megállapíthatóvá. A meglehetősen csekélynek számító - a plafon egy százalékát kitevő - bírságot megállapító határozat ilyetén értelmezése tehát lehetőséget ad a kiszorítás megvalósítására is. Ha ugyanis az Amstel ez idáig nem rendelkezett szavazati joggal, akkor megvan a lehetősége, hogy azt a közeljövőben megnyíló ajánlat útján szerezze meg. A tptv. pedig a sikeres ajánlatot követően a szavazati jogok legalább 90 százalékát megszerző tulajdonosnak kiszorításra ad lehetőséget. Az eddig ismert információk alapján az Amstel ezt az utat tervezi járni, hiszen a felügyeleti javaslatra az ajánlatot immáron gyakorlatilag a részvények 100 százalékára kiterjesztették (a dolgozói részvények jelentenek csupán kivételt).

Az ügyhöz kapcsolódó további befektetői dilemma lehet az ajánlattétel, illetve a kiszorítás esetén felmerülő adózási kötelezettség. Ezen esetekben ugyanis nem tőzsdei tranzakcióról van már szó, így nem beszélhetünk forrásadó-mentességről sem. A beszerzés és az eladás közötti árfolyamnyereséget tehát az idén 20, jövőre valószínűleg már 25 százalékos adó terheli. A piac azonban ennek kivédésére is kiérlelt egy "adóhatékony" megoldást. Ha ugyanis a "tradicionális Brau-részvényes", aki még 2-5 ezer forint környékén vásárolt és a május-szeptember közötti rohanásban még nem realizálta a profitját, illetve azok, akik az árfolyamrali korai szakaszában vásároltak, a részvény Amstelnek való nyereséges továbbadása előtt a tőzsdén az ajánlati áron átkötik pakettjüket, adószempontból nullaforintos árfolyamnyereséget mutathatnak ki, így nullaforintnyi adó terheli őket.

Az első látásra már lefutottnak tűnő felvásárlási játszmáról való gondolkodásban mindazonáltal hagyjuk még meg azt az esélyt is, hogy az ellenérdekelt befektetői csoportok jogi, politikai, vagy piaci eszközökkel esetleg a terv átalakítására késztethetik a Heineken csoportot. Ennek esetleges következményei jelenleg kiismerhetetlenek. Tény ugyanakkor, hogy a forgatókönyv megborítására már nagyon kevés idejük van, ha (lásd menetrendi táblánkat) a jogszabály szabta időrendet tekintjük.