BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Demján: már az is eredmény, ha csak százezren vesztik állásukat

A nemzetközi pénzügyi válság következményeinek a mérséklésére hatását tekintve újabb 400-500 milliárd forintos finanszírozásszervező konstrukciót jelentettek be tegnap a Pénzügyminisztériumban a mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára.

A Tőke unió program várhatóan januártól indul, s elsősorban európai uniós pénzeket mozgat majd meg. A vállalkozók egyablakos ügyintézés keretében – az MKIK, illetve a VOSZ irodáin keresztül – jutnak majd tőkéhez, hitelhez és uniós támogatásokhoz, úgy, hogy a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezessége mögött állami garanciavállalás is áll. A baj nagyságát jelzi, hogy Demján Sándor szerint már azt is eredménynek lehet nevezni, ha csak százezer ember veszíti majd el az állását.

Bajnai Gordon gazdasági miniszter szintén tegnap jelentette be: mától tízmillió forintra nő a kkv-k számára felvehető mikrohitelek összege az eddigi hatmillióról. Az intézkedés a pár hete bejelentett, a mikro-, kis- és közepes vállalkozások támogatására szolgáló 807 milliárd forintos csomag egyik eleme. A K&H Bank fiókjain keresztül az ország minden pontján elérhető a mikrohitel.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.