KGFB 2009: az utolsó éles árverseny a kötelezőért?

Az előzetes információk alapján éles árversenyre, és új konstrukciók megjelenésére is számíthatnak az autósok az október 30.-val induló kötelező biztosítási kampányban.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (gfb) megkötésének időszaka évről évre erősebb versenyt hoz a biztosítótársaságok között, melynek köszönhetően a gfb tarifák folyamatosan csökkentek nem csak a kisebb biztosítási egyesületeknél, de a piacvezető biztosítótársaságoknál is. A szezonális kedvezmények nyomán a gfb díjak a kampány időszakban akár 30 százalékkal is alacsonyabbak lehetnek, mint a kampányon kívül.

A Pénzügyminisztérium törvénymódosítási tervei alapján elképzelhető, hogy az idei lesz az utolsó kötelező biztosítási kampány. A szezon esetleges eltörlése a díjverseny csökkentését hozhatja a jövőben, erősítheti viszont az árversenyt az idei kampány során. Az autósoknak ezért most különösen érdemes lesz figyelmet fordítaniuk a 2009-es gfb tarifákra.

A piacvezető Netrisk.hu biztosítási portál várakozásai szerint az idei kampány minden korábbinál élesebb versenyt hozhat. Emellett várhatóan tovább nő az internet piaci részesedése a biztosításközvetítésben. Tavaly 650 ezer autós (flotta szerződések nélkül) váltott kötelező biztosítást, amiből 260 ezren online szerződtek át, az internetes biztosításközvetítők piaci részesedése tehát csaknem megduplázódott a múlt évben, és elérte a 40 százalékot. A Netrisk.hu ebből 130 ezer átszerződést intézett, ami az online kötések 50 százaléka, de immár a teljes piaci forgalmon belül is kiemelkedő, 20 százalékos részesedést jelent.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.