BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól megrángatta Strauss-Kahn a forintot

Az IMF vezető látogatása előbb pánikot, majd eufóriát hozott a forint piacán. A reggel még történelmi mélypontokkal szemező magyar deviza, délutánra jól megerősödött.

Rendkívül szélsőségesen mozgott kedden a forint árfolyama a devizapiacokon. A reggeli órákban a fizetőeszköz az euróval és a svájci frankkal szemben is történelmi mélypontokat állított fel, a közös uniós pénzt 285 forint körül, az alpesi devizát 192 forintért váltották. A dollár is drágult 215 forintig.

A szakértők szerint ezért Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának látogatása felelős. A piacon ugyanis elterjedt a hír, hogy Strauss-Kahn azért látogatott hazánkba, hogy újabb megszorító intézkedéseket kérjen a kormánytól, sőt az is szóba került, hogy a segélycsomagot is megvonná Magyarországtól, mivel az idén a tervezettnél nagyobb lehet a költségvetési hiány. "A forint gyegülésében ezek a félelmek is szerepet játszottak" - mondja Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője.

Délutánra kiderült, hogy a félelmek alaptalanok, és azonnal erősödni kezdett a forint. A kurzus gyors fölfelé törésében valószínűleg az is közrejátszott, hogy azok a befektetők, akik a vészhírek miatt shortolni próbálták a magyar devizát, zárták pozícióikat. Délután ötkor az eurót 278, a svájci frankot 187,36, a dollárt pedig 210,5 forinton váltották a kereskedők.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.