BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Amerikai államkötvényben úszik a világ

Jövő héten rekord nagyságú kötvénykibocsátásra készül az amerikai kormányzat, összesen 104 milliárd dollár értékben, ami meghaladja mind az áprilisi, mind a májusi csúcsot - írja elemzésében a Cashline Befektetési Zrt.

Bár a bejelentés megfelelt a piac várakozásainak, az egy hete tartó hozamcsökkenésre gyorsan rányomta bélyegét, hisz az óriási kínálattól való félelem újra felfelé tolta a hozamokat (persze az is szerepet játszhatott ebben, hogy az elmúlt napok óvatos részvénypiaci emelkedése eladókat hozott az államkötvények piacára). Pedig már hónapok óta lehet tudni, hogy az USA csak fokozódó állampapír aukciókkal tudja finanszírozni az egyre duzzadó költségvetési hiányt és a gazdaságélénkítő csomagokat.

Mindenesetre érdekes árfolyammozgások alakulhatnak majd ki a következő hetekben, hónapokban az amerikai államkötvények piacán, hisz egyszerre feszül majd egymásnak az óriási kínálat, illetve a hosszú távú befektetők által kedvezőnek vélt hozamszint melletti állampapír vétel, na meg egy esetleges félelem, tudniillik ha kifullad a már közel négy hónapja tartó részvénypiaci rali, akkor jó menekülési stratégiai lehet a kötvénybefektetés - mutat rá a Cashline.

És talán nem torkollik újra olyan eszement lufi fújásba, mint amit láthattunk tavaly év végén, amikor is ’mindenki’ két kézzel kapkodott a tengerentúli államkötvényekért, rekord alacsony szintre nyomva le a hozamszinteket - tették hozzá az elemzők.

VG Online-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.