BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre erősebb a pénztárak lobbija

A Stabilitás Pénztárszövetség mellett a Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetsége is tiltakozik: 110 milliárddal érvelnek.

Az önkéntes pénztári szektor 21 százalékát tömörítő független és munkáltatói önkéntes pénztárak és szövetségeik elfogadhatatlannak tartják a kormány elképzelését, mely szerint a munkáltatói hozzájárulást 2010 januárjától külön adó sújtaná - áll a szövetség közleményében.

Egy a tagszervezeteik körében végzett felmérésre alapozva számításokat végeztek, amelyek alapján biztosak benne, hogy a tervezett szigorítás esetleges hatályba lépésével a munkáltatók háromnegyed része felfüggesztené az önkéntes pénztárakba teljesített eddigi befizetést.

Ez azt jelenti, hogy a szektor 150 milliárd forintra tehető éves bevétele jövőre 40 milliárdra zsugorodna. Számításaik szerint – abból kiindulva, hogy a munkáltatók a jelenlegi gazdasági helyzetben a jelenlegi kerettel gazdálkodnak – a tervezett szigorítás a költségvetés számára maximum 10 milliárd forint adóbevételt jelenthetne. A kormánynak és a parlamentnek azt kell mérlegelnie, hogy megfizeti-e azt az árat, amely a néhány milliárdos költségvetési pluszbevétel 2,2 millió önkéntes pénztári tag és családjuk bizalmának elvesztésével jár. A pénztártagok és Magyarország érdekeit szem előtt tartva azt javasolják, hogy a hosszú távú megtakarításon alapuló önkéntes pénztár kerüljön ki a cafeteria elemei közül.

Meg is fogalmazták kérésüket, hogy a 2010. évre vonatkozó adótörvények tárgyalása során az önkéntes pénztárakra vonatkozó szabályokat a mai formában (nyugdíjpénztár esetében dolgozónként havi 30 ezer forint, egészségpénztár esetében havi 20 ezer forint) tartsák fenn.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.